Számos fejlett ország nem kerülheti el adósságai átütemezését, hitelezésre kényszerítheti bankjait, elengedheti az inflációt és a tőkemozgások különböző korlátozásait vezetheti be - derül ki egy a Nemzetközi Valutaalap megbízásából készült tanulmányból. Más szóval a nyugati országok adóssága olyan szintre nőtt, amit már nem lehet kezelni a költségvetési megszorításokkal - állítja Carmen Reinhart és Kenneth Rogoff a Harvard Egyetem professzor párosa. Az IMF előrejelzése szerint idén a fejlett országok adóssága eléri a GDP 109,5 százalékát, míg a feltörekvők esetén az átlag csupán 33,6 százalék.

A döntéshozók alábecslik az adósságprobléma mélységét, illetve a gazdaság mélyrepülésének elhúzódását. A kutatók szerint az európai nemzetek elfeledkeznek arról, hogy az első világháború után, illetve az USA-ban a 30-as éveken ezekkel a módszerekkel takarították el felhalmozódott, visszafizethetetlen adósságaikat. Ezért gondolják azt, hogy az ilyen megoldások csak a fejlődő országokban képzelhetők el.

Mindenki eladósodott

A pénzügyi válság előtt az európai magánszemélyek, vállalatok, bankok és államok nagy adósságokat halmoztak fel, amelyeket az összeomlás miatt nem tudnak visszafizetni. Próbálják ugyan leépíteni túlzott adósságukat, de ezzel fékezik a gazdasági növekedést és magas szinten konzerválják a munkanélküliséget - derül ki Reinhart és Rogoff tanulmányából a Wall Street Journal tudósítása szerint.

Az európai gazdaság bajaival kapcsolatos befektetői és elemzői idegeskedést Mario Draghi, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke csillapította le 2012. nyári megjegyzésével, miszerint az európai jegybank bármit megtesz az euró védelme érdekében. Ezt követően 2013-ban az eurózóna kilábalt a recesszióból és a decemberi ipari termelési adatok arra utalnak, hogy folytatódhat a lanyha növekedés.

Maradt az adósság

A felhalmozott adósságok eltúlzott nagyságán azonban ez semmit sem változtatott. Ez ugyanúgy nyomja a magánszemélyek, a cégek és a kormányok vállát, mint eddig - ahelyett, hogy fogyasztanának, befektetnének vagy gazdasági-szociális programokat indítanának, kénytelenek tartozásaik törlesztésére költeni a pénzüket.

A válság kezelésének receptje eddig két részből állt: csökkenteni kell a költségvetési deficiteket és el kell indítani a szerkezeti reformokat, amelyek majd fellendítik a gazdaságot. Ez azonban ellentétes hatással járhat. A megszorítások a vártnál jobban visszafogták a GDP bővülését, miközben a strukturális reformok - ahol már történtek ilyenek - kevéssé gyorsítják a gazdagot. Emiatt a gyógymód hatástalan: a profitok, a jövedelmek és az adóbevételek visszaesnek, ami megnehezíti az adósságok törlesztését.

Banánköztársaságok

Reinhart és Rogoff ezért jut arra a következtetésre, hogy az adóssághegy eldózerolásához ideje elővenni a harmadik világbeli banánköztársaságok jó bevált módszereit: az adósságátütemezéseket, a infláció elengedését és a "pénzügyi elnyomást", ami azt jelenti, hogy kormányzati eszközökkel kell rákényszeríteni a bankokat a gazdaság olcsó finanszírozására.

A fejlett országok az elmúlt években csak néhány ebbe a körbe illő lépést tettek. A görög kötvények magánhitelezőknek követeléseit 2012-ben átütemezték, lefaragva azok értékének nagy részét, és a spanyol, ciprusi, holland, szlovén és dán bankok hitelezői is kénytelenek voltak elkönyvelni veszteségeket a pénzintézetek átszervezése nyomán.

Ez kevés

Ezek azonban korlátozott lépések voltak. Az eurózóna kormányai megesküdtek arra, hogy egyikük sem ütemezi át tartozásait. (A görög esetben rávették a kötvénytulajdonosokat az "önkéntes" áldozatvállalásra.) Nem indult program a háztartások adósságterheinek enyhítésére, pedig Spanyolországban, Írországban és Hollandiában például sok visszafizethetetlen jelzáloghitel halmozódott fel, mert ezekben az országokban fúvódott fel ingatlanbuborék a válság előtt.

A merev csődtörvények megnehezítik a törlesztések elhalasztását Európában, míg az USA-ban a válság utáni magáncsődsorozat segített a másodlagos jelzálogpiaci válságot megelőzően felhalmozott magántartozások leépítésében.

Átütemezést!

Az ideiglenesen eleresztett infláció lenne az utolsó fájdalmas módszer, amelyet Európa bevethetne a túl sok adósság eltüntetésére, ám az ECB inkább a defláció veszélye ellen küzd, és nem adta fel kissé két százalék alatti éves inflációs célját, azaz ennél nagyobb pénzromlást nem tolerálna.

Az európai döntéshozók azonban kénytelenek lesznek felismerni, hogy az eltúlzott adósságteher leépítése nagyon hosszú ideig elhúzódhat, ami sokáig vergődésre ítélné a gazdaságot. Ez meggyőzheti őket arról, hogy agresszívebb gyógymódokat kell bevetniük, amelyek jobban csökkenthetik a tartozásokat, felkavarva eközben a pénzpiacokon kialakult állóvizet.

A probléma nagysága arra utal, hogy szükség van az adósságok átütemezésére, különösen az eurózóna periférián lévő országokban. Sokkal világosabb kiutat kínál ez, mint bármi, amiről eddig nyilvános vita folyt a válságkezelés során - érvel a Reinhart-Rogoff közgazdászpáros.