A Tripolitól 50 kilométerre nyugatra lévő Zavijah városát irányító felkelők arra számítanak, hogy a Kadhafihoz hű erők ellentámadást indítanak ellenük - jelentette a Reuters. Értesüléseik szerint egy 2000 fős katonai egység zárta körül a várost, amelynek védőit egy átállt rendőr őrnagy vezeti. Eközben magában a fővárosban is barikádokat emelnek a lázadók és egy a felkelőkhöz átállt tábornok azt nyilatkozta a hírügynökségnek, a keleti országrész megszerzése után készek nyugatra vonulni, hogy segítsenek a Kadhafi-rendszer ottani ellenfeleinek. Elemzők arra számítanak, hogy a lázadók végül elfoglalják Tripolit és megölik vagy elfogják Kadhafit, akinek viszont elég katonai ereje van ahhoz, hogy elnyújtsa a káoszt. A piacok idegessége tovább fokozódik: az amerikai árutőzsdén az elektronikus kereskedésben 99 dollárra is felment az észak-amerikai (WTI) könnyűolaj ára. 1982 óta mindössze hetedszer fordult elő, hogy két napon belül tíz százalékkal drágult az olaj. Egy hónap alatt több mint hat százalékkal ment fel a WTI ára. A Wall Street Journal értesülése szerint az a felkelőcsoport, amelynek vezetői ideiglenes kormányt alakítottak, újra akarja indítani az olajszállításokat. Egy 700 ezer hordó olajat szállító hajó indulását jelezték előre Tobruk kikötőjéből. Az Arabian Gulf Oil Co., Líbia legnagyobb olajtermelője, egyben az egyetlen, amelynek központja az országnak a lázadók kezére került keleti felén van, újra akarja indítani napi tevékenységét. A cég elnökét lemondatták. Az ország olajiparának felélesztése, azonban nem csupán a harcok miatt lesz nehéz, hanem azért is, mert a külföldi szakértők elhagyták Líbiát és sok olajmunkás a lövöldözések miatt nem meri elhagyni otthonát. További gond, hogy az exportból befolyó bevételek továbbra is a National Oil Co.-hoz folynak be, amelynek székhelye Tripoliban van. Az ENSZ adatai szerint egyébként egy hét alatt 100 ezer líbiai menekült el valamelyik szomszédos országba. A legfrissebb hírek szerint vasárnap délután a fővárosban sikerült valamelyest megfélemlíteni a lázadókat, ám a városhatáron kívül mindenütt a felkelők jelenlétéről számoltak be a nyugati újságírók. A hét végén egyébként tüntetések, majd véres összecsapások voltak Ománban, az egyik olajban gazdag Öböl menti országban is. Két halottról és számos sebesültről érkeztek hírek. Az ország államformája szultanátus, amelynek élén 30 éve ugyanaz az ember áll. Parlament nincs, csak egy választott konzultációs testület működik az országban.