Elmaradnak a hétfői görög egyeztetések

Későbbre halasztották a nemzetközi hitelezők hétfőre tervezett athéni látogatását - közölte egy görög kormányilletékes vasárnap.
MTI-Eco, 2012. június 24. vasárnap, 18:11

"Elhalasztották a látogatást, érkezésük időpontját a közeli napokban tisztázzuk" - mondta a nevének elhallgatását kérő illetékes, de további részleteket nem közölt. A bejelentés a tárgyalások elhalasztásáról azután hangzott el, hogy Vasziliosz Rapanosz leendő pénzügyminiszter múlt pénteken, még a miniszteri eskütétel előtt kórházba került rosszullét, hasi panaszok és szédülés miatt.

Athénben vasárnap jelentették be, hogy Antonisz Szamarasz kormányfő nem vesz részt az Európai Unió június 28-29-i brüsszeli csúcstalálkozóján, mert retinaleválás miatt szombaton megműtötték a jobb szemét.

Az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank alkotta trojka athéni tárgyalásain a görögországi helyzet értékelése szerepel a napirenden. A felek azt is megvitatják, kell-e módosítani a hitelprogramokhoz szabott feltételeket.

A június 17-i választásokon győztes párt, a konzervatív Új Demokrácia vezetője, Antonisz Szamarasz alakított koalíciós kormányt, amelynek első célkitűzése az új 130 milliárd dolláros hitelcsomag feltételeinek módosítása.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

SzaszaG, 2012.06.25 16:39

@Patka:
Pedig tömni fogják őket, hidd el. Itt lassan már ők diktálnak az EU-nak, annyirea be vannak rezelve, hogy borul miattuk sapnyolország és az egész kóceráj.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Patka, 2012.06.25 14:44

@megalodon: valószínűleg azért egyszerre, mert együtt nézhették át a költségvetés számait, és - némi szarkazmussal - a miniszerelnüknek kiesett a szeme, a pü.miniszetert meg a szélütés kerülgette a látványtól. :)

A szenvedélybetegek viselkednek úgy, mint a görögök. Csak még egy kicsit, de tényleg legeslegeslegutoljára. Ha ezek után egy centet is ad az EU/IMF, akkor egy idióta dilettáns banda...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

exley, 2012.06.25 10:20

@tamas970: A görög kommunisták vették fel a sok kölcsönt amit eszük ágában sincs vissza fizetni.. a narancsos kommenyista f@siszta körök sem akarnak vissza fizetni egy petákot sem akkor meg miért kell a görögökat simfölni, ? Jó lenne már a saját szemünkből kiszedni a narancsot utámnna le het méltatlankodni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Borisz1106, 2012.06.25 08:34

@tamas970: Minek kellett nekik az EURO és miért kellett hazudni érte? Azért mert 10 évig piszok jól éltek belőle! Pl: egy vasúti pályamunkás 3200 EURO-t keresett!
És még most sem érzik a gondot! 2 évre fel szeretnék függeszteni a megszorításokat, sőt az 1 évig járó munkanélküli segélyt (!) ki akarják tolni 2 évre (a bér 40-70%-a a munkanélküli segély)! Komolyan mondom ezek még most sem érzik hol van a határ!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tamas970, 2012.06.24 21:08

@megalodon: Ebben a formában Görögo. nem jön ki a slamasztikából, még ha a nép türelmesen végig is üli a megszorításokat (mint teszik azt a portugálok).

Krugmannak igaza van:

http://privatbankar.hu/makro/az-europai-arrogancia-aldozata-gorogorszag-248269

Én inkább azt mondanám, a saját hülyeségük áldozatai, minek kellett nekik az euró (+miért csaltak érte) ha egyszer nem bírják a terheket? Nem homályosította őket fel valaki, hogy hasonló oka volt annak, hogy feladták az aranypénzrendszert kb 100 éve?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html