"Amennyiben a köztársasági elnök úgy dönt, hogy jön az orosz elnök, az nem a pompáról fog szólni, hanem az igazság megmondásáról, és arról, hogy kiutat találjuk abból, ami most ott (Szíriában) történik, és megértessük Oroszországgal, hogy veszélyes útra tér" - fogalmazott a francia diplomácia vezetője a France Inter közszolgálati rádióban.

Vlagyimir Putyin franciaországi látogatása régóta tervezett az új párizsi orosz vallási központ avatása alkalmából.

A párizsi látogatás során a francia elnökkel október 19-re tervezett csúcstalálkozó létrejötte viszont azt követően megkérdőjeleződött, hogy Hollande a francia TMC tévécsatornának vasárnap kijelentette: "Felteszem a kérdést magamnak, hogy hasznos lesz-e a találkozó? El tudjuk-e érni, hogy (Putyin) ne tegye azt, amit a szíriai rezsimmel együtt tesz, vagyis azt, hogy támogatja a rezsim légierejét, amely Aleppó lakosságát bombázza?"

"Elmondom majd neki, hogy ez megengedhetetlen, és még Oroszország imázsának is árt" - tette hozzá a francia elnök. Hollande hangot adott meggyőződésének, hogy az Aleppóban történtek háborús bűncselekménynek minősülhetnek.

"És azoknak, akik hasonló cselekedeteket követnek el, felelniük kell majd egyebek között a Nemzetközi Büntetőbíróság előtt" - nyilatkozott.  A francia külügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Szíria miatti "mély nézeteltérés" ellenére Oroszország "partnerország, nem ellenfél" és a párizsi látogatáson egy ukrajnai csúcstalálkozóra is sor kerülhet.

"Elképzelhető, hogy aznap államfői szinten próbálnak meg előrelépni a megoldások irányában Ukrajnáról" - jelezte Jean-Marc Ayrault.

A "normandiai négyek" - Ukrajna, Oroszország, Franciaország és Németország - külügyminiszterei legutóbb május elején, Berlinben találkoztak. A következő csúcsot eredetileg a G20-csoport legmagasabb szintű, Kínában szeptember elején megtartott tanácskozásának idején tervezték megtartani, ám azt végül nem hívták össze, miután az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy a Krímben ukrán diverzánsakciókat hiúsítottak meg.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn Moszkvában azt mondta, hogy az orosz fél folytatja Vlagyimir Putyin elnök október 19-re tervezett párizsi látogatásának előkészítését mind az Élysée-palotában megtartandó csúcs, mind a párizsi orosz vallási központ - Putyin általi - tervezett megnyitására.