Andrzej Duda, Lengyelország államfője környezetében elvesztette támogatását, pártjában, a Lengyelországot kormányzó radikális jobboldali Jog és Igazságosságban (PiS) közönyösen viszonyulnak hozzá. Lényegében visszahúzódott a politikai közéletből, így nehéz megjósolni, milyen eredményeket hozhat második hivatali ciklusa, s így milyen politikai örökséget hagy hátra elnöksége - írta az onet.pl hírportálon megjelent cikkében Andrzej Gajcy publicista.

Ahogy azt ígértem, a lengyel ügyek elnöke leszek - mondta Duda augusztus 6-án a parlament előtt tartott beiktatási beszédében. Elnöksége kulcskérdésének tartotta a családok, az emberek biztonsága, a munka megbecsülése erősítését, a gazdaságfejlesztést és a lengyelek méltóságának megőrzését. Szavazóitól hatalmas hitelt kapott - 10,5 millióan tették a neve mellé az X-et -, amelyet az utóbbi hónapokban mintha elvesztett volna.

Nem hallja meg a zajt

Az elmúlt fél évben egymás követték a lengyel belpolitikában a hangos botrányok, ám az elnök mintha nem hallaná ezeket. Alig szólalt meg és nem igazán volt kezdeményezése a konfliktusok megoldására. Az állatvédelmi törvényről, amely miatt majdnem szétszakadt az országot kormányzó koalíció (a PiS többsége támogatta, kisebbsége és a kicsi koalíciós pártok a súlyos gazdasági hatása miatt nem), csak akkor nyilvánított véleményt, amikor már biztos volt, hogy eredeti formájában nem fogadják el a törvényt.

A koronavírus-járvány második hulláma kitörésekor csak akkor szakította meg hallgatását, amikor az ideiglenes kórházzá alakított Nemzeti Stadiont meglátogatta. Ezt követően másnap kiderült, hogy a tesztje pozitív lett, így a környezetében lévőkkel együtt karanténba vonult. Ahhoz azonban egy szót nem szólt, hogy nincs elég lélegeztetőgép, kórházi ágy és gyógyszer az országban, nem beszélve az orvosok és más egészségügyi dolgozók hiányáról.

Majd a külpolitika?

Az elnök nem foglalt állást az abortusztörvény megszigorítása miatt kirobbant tüntetéshullám ügyében és hallgatott akkor, amikor a lengyel és a magyar kormány vétófenyegetése miatt majdnem meghiúsult az uniós büdzsé elfogadása, ami súlyos gazdasági kárt okozott volna Lengyelországnak. Jelenleg éppen a vírus elleni oltás ügyében hallgat. Csak annyit mondott, hogy mivel ő átesett a fertőzésen, megszerezte a védettséget, így csak végső esetben oltatja be magát.

Az onet.pl publicistája elképzelhetőnek látja, hogy kivárásra játszik, abban bízik, hogy a külpolitikában a korábbiakhoz hasonlóan alkothat valamit. Donald Trump amerikai elnökkel kiváló viszonya volt. Lengyelföldön ő fogadta kollégáját, amikor Trump első európai látogatásán útba ejtette Varsót, és járt nála Washingtonban. A gondja az, hogy Joe Bidennel, a leendő amerikai államfővel korántsem ilyen jó a viszonya.