Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A meghirdetetthez képest kétszer több, 1,48 milliárd lej (egy euró 4,33 lej) értékben adott el 2 éves lejáratú adósságpapírt átlagosan 6,87 százalékos éves hozam mellett a román pénzügyminisztérium a csütörtöki kötvényaukción. Az azonos lejáratú papírok átlagos hozama októberben még 7,4 százalék volt. A bankok összesen 2,5 milliárd lej értékben tettek ajánlatot. Másokkal ellentétben Romániának nem okoz gondot forrásokhoz jutni, így pénzügyminisztérium megteheti, hogy csak számára kedvező hozamajánlatokat fogadja el - fogalmazott a Magyarországi helyzetre utalva Gheorghe Ialomitianu román pénzügyminiszter.

A hozamok csökkenésében jelentős szerepe volt a jegybanki döntésnek amely 25 bázisponttal 5,75 százalékra csökkentette irányadó kamatot. Az elemzők arra számítanak, hogy a monetáris tanács kitart kamatcsökkentő politikája mellett és az alapkamat márciusba 5,5 százalékra csökken. Az éves infláció tavaly a vártnál alacsonyabb szinten, 3,5 százalékon tetőzött, 2012 első negyedévében pedig várhatóan 2-2,5 százalékra mérséklődik. A szakemberek ugyanakkor úgy vélik a BNR 33 milliárd eurót meghaladó valutatartaléka elegendő lesz a lej árfolyamának stabilizálásához.

A infláció alakulását figyelembe véve a BNR lépése ésszerű, ám meglehet, hogy kissé elhamarkodott - véli Florian Libocor a BRD-SocGen elemzője. A jegybanki politika a lejben történő hitelezést igyekszik bátorítani, ehhez azonban egy újabb, legkevesebb 50 bázispontos csökkentés szükséges. Románia jó úton halad, hiszen ellentétben Magyarországgal belátta, hogy elengedhetetlen jó viszonyban maradni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), az ötmilliárd eurós elővigyázatossági hitelszerződés elegendőnek bizonyult a gazdasági stabilitás és befektetői bizalom megőrzéséhez - von párhuzamot a két ország között a Financial Times.

Hasonló véleményen vannak a londoni Capital Economics elemzői is, akik követendő példaként említik Magyarország előtt Bukarest gazdasági lépéseit. Annak ellenére, hogy a lej tavaly alig 2 százalékot veszített értékéből és ezzel a régió legstabilabb valutájának bizonyult, a nemzetközi keresletcsökkenés és az adósságválság elmélyülése hatással lesz a román nemzeti valuta árfolyamára - figyelmeztetnek az elemzők. A sikeres belföldi aukciókat rövidesen újabb külföldi, elsősorban amerikai kibocsátások követik majd - tette hozzá a tárcavezető.