Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az orosz kormány csütörtöki ülésén Elvira Nabiullina, az Orosz Központi Bank elnöke közölte, hogy az előre nem látható tényezők miatt az eredetileg várt 5 százalék helyett akár a 7,5 százalékot is meghaladhatja az infláció - jelentette az ITAR-TASZSZ. Az infláció a külső és váratlan tényezők miatt gyorsult fel az utóbbi időben. Ennek ellenére nem tartotta szükségesnek a 2015-2016-os célszám módosítását, bár elismerte: fennáll a lehetősége, hogy ezek nem lesznek tarthatóak. A következő három évre szeptemberben adott jegybanki prognózis jövőre 4,5-5 százalékos, 2016-ban 3,7-4,2, 2017-ben 3,7-4,2 százalékos pénzromlással számol.

Az orosz forrásokból nem érthető az infláció gyorsulásának oka, hiszen minden szinten azt hangsúlyozzák, hogy a nyugati élelmiszerek behozatalának tilalma nem vitte fel az árakat. Ma Viktor Jevtukov, az ipari és kereskedelmi miniszter helyettese nyilatkozott egy kiskereskedelmi konferencián, kijelentve: a hatóságok és a kiskereskedők összefogásával képesek voltak a fontos fogyasztási cikkek és élelmiszerek árát kordában tartani, és megfékezni azokat, akik haszonszerzésre akarták kihasználni a piaci helyzetet. Szerinte most a legfontosabb feladat, hogy a hazai piacon elsőbbséget biztosítsanak a hazai termelőknek.