Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Míg 2010-ben egy átlagos romániai háztartás havi szinten 1486,43 lejt (98 ezer forint) költött fogyasztásra, 2017 harmadik negyedévében már 1972,68 lejt (130 ezer). A növekedés tehát 30 százalék - írta a Maszol.

Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adatai szerint 2016-ban 14,2, tavaly pedig 13,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom. Eközben a második helyen álló Lengyelország 6,4, Csehország 5,9, Szlovákia 5,5, Magyarország pedig 5 százalékos növekedést produkált.

A családok öt évvel ezelőtt fogyasztásra szánt jövedelmük 41,9 százalékát költötték élelmiszerre és nem alkoholmentes italokra, tavaly azonban ez az arány már csak 35,8 százalék volt. Az öltözködésre fordított pénz aránya 5 százalékról 7,5 százalékra emelkedett, a lakás karbantartására 3,8 százalék helyett 5,8 százalékot jutott. Szállodában, kávézóban és étteremben pedig a családi büdzsé 1,8 százaléka marad 1,3 százalék helyett.

A fogyasztók zöme 2010-ben még kisboltokban vásárolt, jelenleg azonban a kiskereskedelmi forgalom több mint 60 százalékát a nemzetközi áruházláncok bonyolítják le Romániában.

A fotó forrása: Shutterstock