Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A kínai jegybank vezetője az eddigi legerősebb jelét adta a jüan jövőbeli lehetséges felértékelésének; a kínai monetáris politika az eddigiekben sokkal erőteljesebben utasította el a jüan erősödését követelő nyugati álláspontokat.

Decemberben Ven Csia-pao miniszterelnök még a nyugati nyomással való szembeszegülésként írta le a kötött árfolyamhoz való kínai ragaszkodást.

Csou Hsziaocsuan szerint a 2008 közepe óta a dollárhoz kötött árfolyam a pénzügyi válságra adott "különleges" válasz volt, ennélfogva "előbb-utóbb biztosan kilépnek belőle".

A közelmúltbeli fogyasztói árnövekedés Kínában a jelek szerint megerősítette a valutaerősödés mellett álló hivatalnokok hangját – ugyanakkor konkrét lépésekre még mindig számíthatunk, hiszen Csou mostani nyilatkozatában sem helyezett kilátásba konkrét dátumot.