Európában több ország is  - köztük Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Dánia, Norvégia, Svédország, Lettország, Írország, Szlovénia, Portugália. Luxemburg, Ciprus, Bulgária, Izland, Hollandia - átmenetileg felfüggesztette az AstraZeneca használatát, miután több országból is vérrögképződést, ennek következtében pedig trombózist és embóliát észleltek olyan pácienseknél, akiket korábban ezzel a vakcinával oltottak be.

Egy keddi sajtótájékoztatón a DW szerint Emer Cooke, az EMA ügyvezető igazgatója megerősítette azt az ügynökség által hétfőn kiadott közlését, hogy az AstraZeneca-vakcinák Covid-19 elleni védelmének előnye sokkal nagyobb, mint az oltóanyagnak tulajdonított kórházi kezelések és halálesetek kockázata.

Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy az oltóanyag biztonsággal alkalmazható az EU-ban, de további figyelmeztetése szükség lehet - ezt vizsgálják. "Ha úgy véljük, hogy olyan probléma van, amit nem lehet megoldani, akkor megtesszük a szükséges lépéseket" - tette hozzá.

Cooke ugyanakkor azt is elmondta a még folyamatban lévő szakértői vizsgálat eredményeiről csütörtökön délután várható további tájékoztatás.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hasonló véleményének adott hangot hétfőn, mondván, a nemzetközi szervezet szerint is a tromboembóliás esetek aránya az AstraZeneca oltásokat követően kisebb, mint a teljes populációban tapasztaltak.