A kőolaj ára elmozdult szerdán elért mélypontjáról, miután egy vezető OPEC-tisztviselő megszellőztette a hírt, hogy Szaúd-Arábia, a szervezet legnagyobb termelője kész csökkenteni kitermelését az árak stabilizálása érdekében. A londoni Brent majdnem 60 centtel, 43 dollár/hordó fölé drágult, az észak-amerikai WTI ára 41 centtel, 40 dollárra nőtt a hírre, miután a hét közepén 3-assal kezdődött az értéke.

A nem túl acélos drágulást a szaúdi javaslat részletei indokolhatják. Egyrészt összesen napi egymillió hordós csökkentést ajánlanak. Az OPEC jelenlegi közös kvótája napi 30 millió hordó, amit nagyjából egymillióval átlépnek. Ráadásul a sivatagi királyság elvárná, hogy a kartellen kívüli olajtermelők, Oroszország, Mexikó, Omán és Kazahsztán is fogja vissza exportját.

Az ördög a részletekben

Így tehát a csökkentés, nem az OPEC-kvótához, hanem a világ napi 80-90 millió hordós teljes olajkínálatához mérten értendő. A javaslat logikus: ha minden érintett jelentős termelő azonos módon mérsékli kínálatát, akkor egyikük piaci részesedése sem csökken a többiek javára. Egy éve az a szaúdiak legfőbb célja, hogy elkerüljenek egy olyan egyoldalú lépést, amely megtámasztaná ugyan az olajárat, de piaci részesedésük csökkenését eredményezné.

A kezdeményezés gyorsan megkapta az első "pofont" és a hümmögő támogatást is. Az iráni olajminiszter azonnal jelezte, hogy nem kívánnak változtatni kiviteli terveiken, amikor az atomembargó lejártával visszatérnek az olajpiacra. Az embargót kihasználva versenytársaik az elmúlt években elvették részesedésüket, úgyhogy most ne várjon tőlük szolidaritást senki.

Az iraki olajminiszter ezzel szemben "hajlandó tárgyalni" a szaúdi felvetésről. Elemzők szerint rövid lehet az egyeztetés, ugyanis az iraki gazdaságnak minden fillér olajbevételre szüksége van. Nem beszélve a költségvetésről, amelyet nehéz egyensúlyban tartani az alacsony olajár nyomán elveszett nyereségadó miatt.

Take it easy!

Igen nehéz feladat egymillió hordóval csökkenteni a napi kínálatot úgy, hogy abban minden ország részt vegyen. A szaúdiak nem változtattak azon, hogy nincs vágás együttműködés nélkül - mondta egy Öböl menti arab ország diplomatája a Reutersnek.

Arra számítunk, hogy az OPEC pénteki tanácskozásán semmin sem változtatnak a résztvevők - vélik a brit Barclays bank elemzői, akik korábbi jóslatuknál alacsonyabb olajárat várnak jövőre. A Brentre 60 dollár/hordó, a WTI-re 56 dollár/hordó a tippjük.

Az utóbbi várakozásokat igazolhatja, hogy az elmúlt hetek fejleményei a világpiaci túlkínálat növekedését vetítik előre. A brit légierő az Iszlám Állam kezén lévő olajmezőket támadott, az USA északkeleti részén pedig langyosabb a tél a vártnál, ami mérsékli a fűtőolaj iránti keresletet. Az amerikai Fed esetleges kamatemelése erősítheti a dollárt, ami szintén lefelé nyomja a fekete arany árát.