Ahogy elül a por a május 23-26-ai európai parlamenti választások után, úgy számolnak be a pártok a kampánnyal kapcsolatos kiadásaik és bevételeik mérlegéről Csehországban is. A szaldónak nem sok köze van ahhoz, hány képviselőt sikerült bejuttatniuk az Európai Parlamentbe - derül ki a Radio Praha beszámolójából.

A kérdés természetesen az, mennyit költöttek propagandára és ezzel szemben különböző forrásokból, mennyi pénzt gyűjtöttek. Az egyik legfontosabb bevételi forrás az az állami támogatás lehet, amely a cseh törvények szerint 30 korona (366 forint) minden egyes szavazatuk után azoknak a pártoknak, amelyek megszerzik az összes leadott voks legalább egy százalékát.

A választás nyertese, Andrej Babis miniszterelnök ANO pártja összességében 20 millió koronás (244 millió forint) veszteséggel zárta a szavazást, ám az "Igen, meg fogjuk trollkodni az Európai Parlamentet" névre keresztelt mozgalom, amelyre kicsit több mint 37 ezer szavazatot adtak le, s ezzel 1,56 százalékos támogatottságot ért el, egymillió koronát kaszált a büdzséből, miközben 11 ezer koronát (134 ezer forint) költött a kampányára.

Van helye a pénznek

A négytagú párt, amely ezzel az eredménnyel a tizedik lett a cseh EP-választáson, azt ígérte a szavazóknak, hogy az átlagbér háromszorosára emeli a minimálbért, támogatást ad az uborkasaláta árához és a szárazföldi Csehországot kivontatja a tengerpartra.

A trollok vezetője Jiri Kyjovsky szerint az volt a céljuk, hogy népszerűsítsék a választást, és minél többen elmenjenek szavazni. Elismeri ugyanakkor, hogy természetesen az államot is le akarták venni egy kerek összegre. A párt kampányában azzal számolt, hogy üzeneteit alapvetően internetes influenszerek segítségével juttatja el a választókhoz.

Amit idén elkezdtek, azt a jövő évi szenátusi és regionális választásokon akarják folytatni. Az egymillió koronás bevételből vélhetően nem sok marad addigra, ugyanis a mozgalom elfejtette regisztrálni a támogatóitól származó befizetéseket az erre rendelkezésre álló határidőre, továbbá nem nyújtották be éves jelentésüket a belügyminisztériumnak. Az előbbiért 300 ezer, az utóbbiért 200 ezer koronás bírságra számítanak.