Az augusztus 7-ig tartó manőverekben öt NATO-ország - Bulgária, Kanada, Lengyelország, Románia és az Egyesült Államok -, valamint a Békepartnerség öt országa - Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia, Moldova, és Ukrajna - képviselteti magát. A hadgyakorlattal a résztvevő országok katonáinak együttműködési képességeit akarják fejleszteni, a NATO-szabványok elsajátítását akarják segíteni.

A nagysinki lőtéren lebonyolítandó éles lövészeti gyakorlatokon a románok több mint ezer katonával, az amerikaiak pedig 1700 katonával, M1A2-es harckocsikkal és Bradley páncélozott harcjárművekkel vesznek részt. A többi országból érkezett katonák a vezénylési, kiképzési és számítógépes szimulációs programokhoz csatlakoznak, amelyekbe egy bulgáriai és egy ukrajnai kiképzőközpont is számítógépes hálózaton keresztül bekapcsolódik.

Romániában a Krím félsziget 2014-es orosz annektálása óta egymást érik a nemzetközi hadgyakorlatok. Tavaly szeptemberben integrációs egységet (NFIU) avattak Bukarestben a NATO gyorsreagálású erői számára, idén nyáron pedig az észak-atlanti szövetség új, délkeleti nemzetközi hadosztály-parancsnokságát. Májusban elérték az előzetes operatív készültséget az amerikai rakétavédelmi rendszer Romániába telepített elemei, amelyek azóta a NATO európai védelmi struktúrájának részévé váltak.

A védelmi szövetség idei varsói csúcsértekezlete az Oroszországtól tartó tagállamok kezdeményezésére a NATO keleti és déli szárnyának megerősítéséről döntött: a tagországok - a Lengyelországba és a balti államokba telepítendő zászlóaljak mellett - Romániába is előirányoztak egy nemzetközi dandárt, amely leghamarabb a jövő tavasszal alakulhat meg.