"Arról egyeztettünk, hogy miként tud együttműködni az Európai Unió és Törökország a közel-keleti, valamint a líbiai helyzet enyhítése érdekében" - írta Charles Michel a találkozó után Twitter-fiókján.

Michel és Erdogan mintegy kétórás megbeszélésén Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter is jelen volt. Az Európai Tanács közleményben tudatta, hogy mindkét fél érdekelt egy esetleges új közel-keleti erőszakhullám megelőzésében a párbeszéden keresztül.

A török elnök múlt vasárnap jelentette be, hogy Ankara és Tripoli novemberi megállapodása alapján megkezdődött a török katonák fokozatos Líbiába telepítése a nemzetközileg elismert egységkormány támogatása érdekében. Hangsúlyozta: a török katonáknak koordinációs feladataik lesznek a helyi műveleti központban, harci cselekményekben nem vesznek részt - idézi az MTI.

Michel szerdán Brüsszelben a líbiai egységkormány miniszterelnökével, Fájez esz-Szarrádzzsal találkozott, akit a török vezetés is támogat. Az egyeztetés után kiadott közleményben Michel azt hangsúlyozta, hogy a líbiai válságra nem lehet katonai beavatkozás a válasz. Továbbá közölte: az Európai Unió a polgárháború befejezését elősegíteni hivatott berlini folyamat keretében különböző nemzetközi partnerek, köztük Törökország bevonásával próbálja újraindítani a líbiai rendezéshez vezető politikai folyamatot.

Michel és Szarrádzs találkozójával párhuzamosan Isztambulban Erdogan és Vlagyimir Putyin orosz elnök is találkozott. A megbeszélést követően kiadott közös közleményben fenntartható tűzszünetre szólítottak fel minden harcoló felet Líbiában január 12-én nulla órától. Rámutattak: az azonnali fegyvernyugvás előfeltétele a líbiaiak közötti, az ENSZ-égisze alatt elindítandó politikai folyamatnak. Az orosz és a török államfő emlékeztetett: támogatják az ehhez alkalmas környezet megteremtését. Az Európai Tanács szombati közleménye szerint Michel üdvözölte és konstruktívnak nevezte Putyin és Erdogan közleményét.

Messze még a béke?

A líbiai egységkormány ellen harcoló Halífa Haftar tábornok csütörtökön elutasította Törökország és Oroszország tűzszüneti kezdeményezését. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szombati isztambuli sajtótájékoztatóján emlékeztetett: Törökországnak az volt a feladata, hogy Szarrádzst, Oroszországnak pedig az, hogy Haftart győzze meg a fegyvernyugvással kapcsolatban. Hangsúlyozta: Erdogan és Putyin szerdai megállapodása értelmében Ankara azt várja Moszkvától, hogy győzze meg a líbiai tábornokot. Törökországnak nincs gondja azzal, ha minden fél, köztük Haftar is részese a politikai folyamatnak, de a tábornoknak először tartania kell magát a tűzszünethez - tette hozzá a török diplomácia vezetője.

A Líbia déli és keleti részét ellenőrzése alatt tartó Haftar tavaly április 4-én indította meg csapatait a főváros, Tripoli elfoglalására. Döntését azzal indokolta, hogy meg kell tisztítani az országot a szerinte az egységkormány által hallgatólagosan támogatott terroristáktól és zsoldosoktól, ellenfelei szerint azonban valódi célja az egész országra kiterjedő katonai diktatúra bevezetése. A hadművelet megakadt, ám december 12-én a tábornok bejelentette, hogy hamarosan döntő offenzívát indít a főváros elfoglalásáért.

Líbia Moammer Kadhafi diktátor 2011-es megbuktatása és meggyilkolása után káoszba süllyedt, és területének jelentős részét egymással vetélkedő milíciák, illetve helyi csoportok igyekeznek ellenőrzésük alá vonni. Charles Michel szombat este Egyiptomba utazik tovább, hogy Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel is egyeztessen ügyben.