Törökország látszólag váratlanul felhagyott eddigi menekültpolitikájával, és megengedte az első beszámolók szerint több száz, addig ott tartott afgán és szír állampolgárnak, hogy továbbinduljanak Európa felé.

A hivatalos kiváltó ok a legutóbbi összecsapás volt a török és az oroszok által támogatott szír rezsim katonái között, Szíria északnyugati részén, amiben 33 török katona meghalt. Ilyen veszteségeket legutoljára 1993-ban szenvedett el a török haderő.

Újabb menekülthullám indulhat el

A katonai feszültségek fokozódásával újabb menekülthullám indulhat el, amit a török tájékoztatás szerint már nem bírnak kezelni a jelenleg majdnem 4 millió, otthonukat elhagyó és Törökországban elhelyezett emberen felül.

Törökország eddig rendkívül nagy terhet vállalt a befolyó migráció kezelésében, amiben az Európai Unió cserébe leginkább többmilliárd euró hozzájárulással vesz részt. Az EU Külügyi Szolgálatának szóvivője, Peter Stano szerint a török külügyminisztérium még pénteken is határozottan állította, hogy a korábbi menekültpolitikájuk van érvényben - áll az Index összeállításában. A migránsok megindulását követően az Európai Bizottság ismét felszólította Törökországot, hogy tartsa be korábbi vállalásait.

A török sajtóbeszámolók viszont arról szólnak, hogy miután az eddig kijelölt lakhelyükön tartott migránsok előtt szabad lett az út, többen elindultak Európa felé gyalog, csónakon, illetve a belső területekről is taxiba szálltak többen, hogy minél előbb eljussanak a partvidékhez.

Válaszul az első körben érintett uniós államok, Bulgária és Görögország bejelentették, hogy megerősítik határaik védelmét.

Orbán megmondta

"Számítani kell migránshullámokra, számítani kell rendszeres, tömeges támadásokra a magyar határkerítésnél" - mondta a helyzetről Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjújában. Akármilyen migránshullám indul is el, a magyar határrendészeti szervezetek képesek a biztonságos határzár működtetésére - mondta.

Recep Tayyip Erdogan török elnök a mostanival egy visszatérő fenyegetését valósította meg, miután az évek alatt többször felszólította az Európai Uniót, vegye ki jobban a részét a háború okozta migráció kezelésében, máskülönben Törökország ráengedi a tömegeket a kontinensre.

Az első hírek csak az említett több száz főről szólnak, akiket, amennyiben tényleg a török migrációs politika feladásáról van szó, nyilván sokkal többen követhetnek a közeljövőben.