A török elnök név szerint említette a Kereszténydemokrata Uniót (CDU), amelynek Angela Merkel német kancellár az elnöke, továbbá a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) és a Zöldeket. Ezek a pártok úgy gondolkodnak, hogy amennyit "ütnek" Törökországra, annyival több voksot kapnak - fogalmazott.

Erdogan arra kérte németországi honfitársait, hogy azokat a pártokat támogassák, amelyek nem ellenségesek Ankarával, még ha kisebbek is. Mint fogalmazott: "ez már a Németországban élő törökök becsületért vívott harc". Az elnök hangoztatta: a hárommilliós diaszpórából a szavazásra jogosult közel egymillió török "az urnáknál adja majd meg a szükséges leckét" Berlinnek.

Erdogan úgy vélte, hogy Németország felelős a közelmúltban kiújult diplomáciai viszályért. Szerinte Berlin a saját politikai konfliktusait mindig is átültette Törökországba. Ankara és Berlin viszonya a tavaly júliusi török puccskísérlet óta folyamatosan romlik, a kapcsolatot konfliktusok egyre hosszabb sora terheli. Sigmar Gabriel (SPD) német külügyminiszter a múlt hónapban irányváltást jelentett be, az eddiginél keményebb fellépést ígért Törökországgal szemben, arra hivatkozva, hogy Ankara a túlhajtott kormányzati tisztogatásokkal elfordul az európai értékektől.

A német külügyminisztérium például figyelmeztette a Törökországba utazókat, hogy bárkit bármikor önkényesen megfoszthatnak szabadságától, ezért fokozott óvatosságra van szükség, továbbá Berlin egyebek mellett napirendre vette a törökországi beruházásokhoz nyújtott állami garanciavállalások felülvizsgálatát.

Legutóbb - szerdán - Angela Merkel azt helyezte kilátásba, hogy az Európai Unió leállítja a Törökországgal már meglévő vámunió kiszélesítését célzó folyamatot.
Erdogan szerint ezeket a lépéseket belpolitikai megfontolások vezérlik, a német parlamenti választás kampányának részei.