Erdogan beszédében lidézte David Cameron brit miniszterelnök szavait, miszerint az eddigi török lépéseket tekintve nem valószínű, hogy Törökország a 3000. év előtt csatlakozik az Európai Unióhoz.

A török államfő ugyanakkor arra is utalt amikor személyesen találkozott a brit kormányfővel, mindig azt hangsúlyozta, hogy Ankara mellett áll és mindent megtesz azért, hogy Törökországot mihamarabb felvegyék az unióba. Erdogan egyébként úgy véli, hogy a csütörtöki brit referendum eredményeként az Egyesült Királyság az EU tagja marad.

Erdogan: Zárjuk le az ügyet

A török államfő kifejtette: az Európai Unió azért nem fogadja be Törökországot, mert a népesség túlnyomó többsége muzulmán. "Ezt nekem az egyik korábbi francia külügyminiszter világosan megmondta. Úgy fogalmazott: nem vesznek be titeket az unióba, hiába erőlködtök. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért, azt válaszolta: mivel muzulmánok vagytok. Van, aki szerint még a NATO-ba is kár volt felvenni bennünket" - tette hozzá Erdogan.

Hangoztatta: "ha az EU befogad bennünket, akkor fogadjon be, ha nem, akkor zárjuk le az ügyet az ügyet, de se igent, se nemet nem mondanak".

Erdogan szintén idézte Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének azon kijelentését, miszerint ha Ankara nem tartja magát a menekültügyi megállapodáshoz, és a törökök nem kapnak vízummentességet, az elnöknek kell felelnie a nép előtt.

Menekültekkel fenyeget

Az államfő úgy reagált, hogy Törökország nem fut a vízum után, Brüsszel fut Ankara után. Nyomatékosította: az EU azt mérlegeli, mi lesz, ha Törökország megnyitja kapuit Európa irányába a területén tartózkodó menekültek előtt. Akkor is féltek, amikor tavaly szeptemberben a bolgár határnál fekvő Edirnénél gyülekeztek a migránsok - emlékeztetett.

Hangsúlyozta: "azt üzenem Junckernek, hogy gondolkodjon ő, miként magyarázza meg Európának, ha menekültek milliói feszülnek majd az unió ajtajának. Mi a vízummentesség nélkül továbbra is elvagyunk, de hogy abban a helyzetben Európa képes-e ugyanilyen nyugodt és hidegvérű maradni, mint most, azt nem tudom" - fűzte hozzá.