Erős földrengés volt Olaszországban (frissített)

Erős földrengés rázta meg szerda este Közép-Olaszországot. Rövid idő elteltével újabb, még erősebb rezgéseket mértek Marche és Umbria tartományban. Halálos áldozatról nem érkezett jelentés.
MTI, 2016. október 26. szerda, 21:27

A Richter-skála szerinti 5,4-es erősségű földrengés néhány perccel negyed nyolc előtt történt. Az első rengést egy 3,4-es erősségű követte Perugia térségében, majd este 21.18-kor egy 5,9-es erősségű, amely hosszabb ideig is tartott, mint az előzőek. Az epicentrum a közép-olaszországi Marche és Umbria tartomány térségében volt. Macerata város területén több helyen omlások történtek. A földrengés majdnem ugyanazt a térségét érintette, amelyet az augusztus 24-i pusztító földmozgás sújtott.

Fabrizio Curcio, az olasz polgári védelem vezetője bejelentette, hogy megkezdték a kárfelmérést. Az első jelentések szerint a földrengésnek nincs halottja, ketten megsérültek Vissóban.

Az epicentrumban levő Castelsantangelo sul Nera polgármestere a SkyTG24 olasz hírtelevíziónak telefonon elmondta, hogy a kisvárosban áramszünetet okozott a földrengés, az épületek megrongálódtak. Akadozik a telefonos összeköttetés is. Norcia városában egy középkori templom darabjai omlottak le.

Omlások következtek be az augusztusi földrengés övezetében is. Arquata lakossága szerint a mostani mozgást erősebben lehetett érezni mint a két hónappal ezelőttit.

A rengés nagy félelmet keltett Róma városában is, ahol sokan a lakásokból az utcára szaladtak. A római külügyminisztérium épületét evakuálták.

Az első hírek szerint károk keletkeztek a Salaria-országúton, az augusztusi földrengésben sújtott Pescara del Tronto és Arquata térségében, ahol a földrengésben egy szikla az útra zuhant.

Az olasz földrengéskutatók egyelőre még nem tudtak választ adni arra, hogy az augusztusi földmozgás újabb epizódjáról van-e szó, vagy ettől független újabb földrengés következett be.

HOZZÁSZÓLÁSOK