Semmi kétség afelől, hogy az olaszországi választások, amelyek a hagyományos pártok vereségét és radikális politikai erők előretörését hozták, gyengítették az Európai Uniót - idézte a brit Express Josef Janninget, az European Concil on Foreign Relations (ECFR) vezető kutatóját. Az ECFR egy Berlinben, Londonban, Madridban, Rómában, Párizsban, Szófiában és Varsóban irodával rendelkező kutatóintézet.

Az olasz Dire hírügynökségnek nyilatkozva Janning arról beszélt, hogy az olaszországi szavazók megerősítették a "rendszerellenes erőket" Európában. A szakértő úgy véli, hogy az európai populista pártok jól olvassák a kontinens lakónak mély frusztrációját az Európai Unióval szemben. Ennek jegyében legalább szóban visszaadják azt a szuverenitást országaik lakóinak, amelyet uniós tagság áraként feladtak.

Európa populistái egyesüljetek!

A kutató úgy látja, hogy az unióellenes politikai erők a magyarországi Fidesztől a német Alternatíva Németországnak (AfD) pártig egyesültek annak a mantrának az ismételgetésében, miszerint az "EU az ördög", amivel országaik népének harcolnia kell. Az euroszkeptikus jobboldali pártok ünnepelnek az olaszországi eredményeket látva, és minden okuk megvan arra, hogy ezt tegyék - fejtegette az ECFR vezetője.

A helyzet ugyanis az, hogy velük egyező politikai irányvonalat követő Liga, illetve Öt Csillag Mozgalom abszolút többséget szerzett a római törvényhozásban. Az olasz populista pártok valóban a választások igazi győztesei - emlékeztet az Express. Az Öt Csillag a szavazatok több mint 31 százalékát szerezte meg (délen 50 százalék feletti eredménnyel), a bevándorlásellenes Liga több mint 17 százalékot könyvelhetett el, amivel a jobboldali koalíció legerősebb pártjává vált.

Súlyos következmények

Janning felhívja a figyelmet arra, hogy ezzel az eredménnyel Olaszország, amely az Európai Unió egyik alapító állama, kilépett az integráció erősítését támogató országok közül, azaz elmozdult azok mellől a fajsúlyos uniós tagállamok mellől, amelyek ebben az irányban keresik az EU jobbá tételének útját. Ne feledjük - emlékeztet a szakértő -, hogy Olaszország történelmileg az egyik olyan ország, amely a leginkább támogatta az európai integrációt.

A brexit-pártiak 2016. júniusi népszavazási győzelme után sokan abban bíztak, hogy Olaszország fel tud emelkedni Franciaország és Németország mellé mint az európai kontinens harmadik legerősebb állama. A Liga és az Öt Csillag megerősödése nyomán azonban az új római kormány még inkább euroszkeptikus lehet majd, mint amilyen Silvio Berlusconi első kabinetje volt.

Európa beteg embere

Janning szerint a brexit nyomán Olaszország kulcsfontosságú ország lehetett volna az Európai Unióban, ám ma azt lájuk, hogy Európa beteg embere. Lassan visszavonul attól a szereptől, hogy az integrációt erősíteni akaró országok mellett az élen haladjon, ahol a 2000-es évek elején menetelt. Róma közelebb került Budapesthez és a visegrádi négyekhez, mint Brüsszelhez.

Mind a Liga, mint az Öt Csillag panaszkodott korábban arra, hogy az európai elit lenézi az olaszokat. Luigi Di Maio (képünkön), az Öt Csillag vezetője kijelentette: azt akarja, hogy azokban az ügyekben, amelyek kényesek az olaszoknak, EU figyeljen oda arra, amit Olaszország akar. Máskülönben kezdeményezni fogják a dél-európai államok elkülönülő szövetségét vagy akár kiléptetik az országot az eurózónából.

A fotó forrása: AFP.