Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által lefolytatott vizsgálatokról szóló rendelet módosítására. A módosítás célja annak biztosítása, hogy az OLAF megfelelő eszközökkel rendelkezzék az Európai Ügyészséggel való szoros együttműködéshez a csalások EU-szerte történő feltárása és kivizsgálása érdekében. A javasolt módosítások pontosítják továbbá az OLAF rendelkezésére álló azon eszközöket is, amelyek a közigazgatási vizsgálatok lefolytatására szolgálnak, azok hatékonyságának biztosítása érdekében. Ez különösen az ellenőrzésekre és vizsgálatokra, a bankszámla-információkhoz való hozzáférésre, valamint a hozzáadottérték-adó- (Magyarországon az áfa-) csalás elleni küzdelmet szolgáló eszközökre terjed ki - írta az Európai Bizottság közleményében.

Küzdenek a korrupció és csalás ellen

"A költségvetés valóban az uniós hozzáadott értékről szól. Biztosítanunk kell, hogy minden egyes eurócentet a polgáraink javára költünk el. Ez azt jelenti, hogy a csalás és a korrupció elleni küzdelmet minden eddiginél erőteljesebbé kell tennünk. Biztosítanunk kell, hogy az OLAF megfelel a céljának, és zökkenőmentesen és hatékonyan dolgozik együtt az Európai Ügyészséggel. Meg kell őriznünk az erős OLAF-ot, amely az Európai Ügyészség büntetőjogi megközelítését szilárd közigazgatási vizsgálatokkal egészíti ki" - idézte Günther H. Oettinger költségvetésért és az emberi erőforrásért felelős európai biztost a közlemény.

Az Európai Ügyészséget hatáskörrel látják el az uniós költségvetést érintő büntetőügyek - például az uniós költségvetéssel kapcsolatos korrupció vagy csalás, illetve a határokon átnyúló hozzáadottérték-adóval kapcsolatos csalás kivizsgálására és büntetőeljárás alá vonására.

A javaslat célja annak biztosítása, hogy az OLAF az Európai Ügyészség szoros és megbízható partnerévé váljék, és ezután is elvégezze a közigazgatási vizsgálatokat az Európai Ügyészség munkáját kiegészítve. Az OLAF ezáltal rendkívül fontos szerepet tölt majd be az uniós pénzügyi érdekek védelme terén. Az Európai ügyészség és az OLAF szoros partnerségben fog együttműködni - egymástól elkülönülő, de egymást kiegészítő megbízatásaik révén - annak biztosítása céljából, hogy valamennyi rendelkezésre álló eszközt igénybe vesznek a csalás elleni küzdelem és az adófizetők pénzének védelme érdekében - áll a közleményben.

Az OLAF hozzáfér a bankszámla-információkhoz is

Az Európai Ügyészségben részt vevő tagállamokban az OLAF vizsgálatai az adminisztratív behajtás megkönnyítésére, valamint az uniós pénzügyek további károsításának közigazgatási intézkedések útján történő megelőzésére irányulnak majd. Ha az OLAF lehetséges bűncselekményt tár fel, arról haladéktalanul jelentést tesz majd az Európai Ügyészségnek, és annak kérésére támogatást biztosít a nyomozás során. A módosítás ezek mellett szabályokat foglal magában a helyszíni ellenőrzések és vizsgálatok hatékonysága növelése érdekében. Az OLAF továbbá hozzáférést kap majd a bankszámla-információkhoz is, amely által azonosítani tudja majd az egyre kifinomultabb csalási formákban történő pénzmozgásokat, és minden szükséges eszköze meglesz ahhoz, hogy elláthassa feladatait az áfa területén. Az uniós hivatal ezáltal fontos szerepet tölt majd be az uniós pénzügyi érdekek védelme terén - írta az Európai Bizottság közleményére hivatkozva az MTI.

Tovább vizsgálódnak Magyarországon is

Az OLAF ezen túlmenően valamennyi tagállamban folytatja a nem csalárd szabálytalanságok kivizsgálását (amelyek tekintetében az Európai Ügyészség nem rendelkezik majd hatáskörrel). 2016-ban ezek tették ki a bejelentett szabálytalanságok 93 százalékát; pénzügyi hatásuk megközelítőleg 2,8 milliárd euró volt. Emellett az OLAF folytatja a csalással és korrupcióval kapcsolatos vizsgálatait az Európai Ügyészségben részt nem vevő tagállamokban - olvasható a közleményben.

Magyarország nem akar csatlakozni

Nem támogatja Magyarország csatlakozását az Európai Ügyészséghez Trócsányi László igazságügy-miniszter - írta a miniszter kinevezése előtti parlamenti meghallgatásról a hvg.hu. A politikus szerint a lengyel és a magyar kormány ezt szuverenitási kérdésnek tekinti, ez alapján egy ilyen intézmény létrehozása szembemegy a nemzetek Európájáról szóló állásponttal. Trócsányi szerint végiggondolatlan és elhibázott a várhatóan 2021-ben létrejövő, az uniós források elosztásával kapcsolatos visszaéléseket és az áfaügyeket vizsgáló ügyészség koncepciója is. Trócsányi felesleges bürokráciának és duplázásnak látja a létrehozást, hiszen szerinte ma az OLAF és az uniós igazságügyi együttműködést bonyolító Eurojust már biztosítja ezt a funkciót - írta a lap.

A kép forrása: Shutterstock.