Néhány erős vállalati eredmény és az euróövezeti szolgáltatások teljesítményének megnyugtató áprilisi növekedéséről megjelent végleges felmérés délelőtt szerény nyereséghez segítette a fő mutatókat a keddi zuhanás után. Délután fordult az irányzat, de a végeredmény mégis pozitív lett, csak az európai gyűjtőmutató maradt le.

A bizonytalanságot az okozta, hogy az utóbbi időben viszonylag jó euróövezeti adatok erősítik az eurót, miközben szerdán a dollárra újabb csapást mértek a gyenge amerikai magánfoglalkoztatási adatok. Ha az amerikai gazdaság veszít húzóerejéből, akkor ez - az erősebb euróval együtt - árthat az európai exportőrök profitkilátásainak.

Az amerikai gazdaság gondjait ellensúlyozza, ha az amerikai szövetségi jegybankrendszer (Fed) a kamatemelés halogatásával próbál majd segíteni. Ugyanakkor az euróövezet helyzete biztatóbbnak látszik, mint akár csak néhány hete.

Az euróövezeti kötvényhozamok napok óta meredeken emelkednek, főleg a defláció múlásáról és a magánszektor bankhitelezésének bővüléséről múlt héten érkezett adatok miatt. A hozamokat korábban az Európai Központi Bank (ECB) mennyiségi enyhítése leszorította, de a befektetők már nem keresik a kötvények biztonságát. A hozamnövekedés szerdán felújult, így a kötvénypiacról kiáramló pénz is segített visszahúzni a fő mutatókat az újabb szakadék széléről.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,09 százalékos javulással 6933,74 ponton zárt, 5,60 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.

Frankfurtban a DAX-30 0,20 százalékos többlettel 11 350,15 ponton végzett, 15,75 százalékkal magasabban, mint múlt év végén.

Párizsban a CAC-40 0,15 százalékkal 4981,59 pontra erősödött, 16,59 százalékkal meghaladva az év végit.

A zürichi SMI 1,50 százalékot vesztett. A milánói FTSE MIB-40 0,37 százalékot, a madridi IBEX-35 0,43 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 2,86 százalékot nyert.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!