A Fed alapkamata - napikamatcélja - 2008. december 16-a óta rekord alacsony: 0,0-0,25 százalék közötti. Ennél lejjebb nyilván nem mehet a Fed, de a keddi üléséről kiadandó közleményt alaposan tanulmányozni fogja mindenki, aki tudni szeretné, milyen más segítségre számíthat az amerikai gazdaság a központi banktól még az idén.

A Fed előző, augusztus 10-i kamatdöntő ülésének augusztus végén ismertetett jegyzőkönyve szerint a jegybank nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy újabb gazdaságélénkítő intézkedéseket hozzon, ha romlanának az amerikai gazdasági kilátások.

Az augusztusi kamatdöntésről kiadott közlemény szerint a Fed előző, júniusi ülése óta valamelyest lassult a gazdasági fellendülés üteme. Bár a háztartások fogyasztása növekvőben van, a jelentősebb bővülésnek gátat szab a tetemes munkanélküliség, a hitelek szűkössége.

Az üzleti szférában növekednek a beruházások, de a vártnál kisebb mértékben, és ez nem érződik a foglalkoztatás bővülésén. Mindent egybevetve a Fed szerint az amerikai gazdaság fellendülése rövid távon szerényebb lesz, mint amire korábban számítottak.

Az amerikai hazai össztermék (GDP) 1,6 százalékkal nőtt a második negyedévben, miután az idei első három hónapban 3,7 százalékkal emelkedett éves összevetésben.

A munkanélküliség aránya augusztusra 9,6 százalékra nőtt a júliusi 9,5-ről. A mezőgazdaságon kívüli ágazatokban 54 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma az egy hónappal korábbi adathoz képest. 

A gazdaság állapotát összegző 12 Fed-körzet szeptember 8-án ismertetett közös jelentése, az úgynevezett Bézs Könyv szerint a Fed "sok jelét" látja annak, hogy lassult a növekedés az augusztus végével zárult hat hét alatt.

A vizsgált időszakban lanyha volt a lakóingatlan-piac, csökkent az építőipari termelés. A gazdaság hajtóereje, a lakossági kiadás vegyesen alakult a hat hétben, összességében némileg nőtt. Korlátozott volt az inflációs nyomás. A feldolgozóipari termelés a legtöbb körzetben tovább nőtt, de néhányban lassult a bővülés, vagy egyenesen elmaradt az előző időszakhoz képest.

A Bézs Könyv megállapításait mindenképpen figyelembe veszi majd az amerikai jegybank a szeptember 21-i kamatdöntő ülésén. 

A múlt héten Austan Goolsbee, Barack Obama amerikai elnök gazdasági tanácsadó testületének új vezetője úgy fogalmazott, hogy "még bizonyos ideig" magas marad a munkanélküliség aránya. Azonban nem kívánt találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy mekkora lesz ez az arány az év végén. 

A JP Morgan amerikai befektetési bank augusztus végén azzal számolt, hogy 2010 végéig 10 százalék közelébe nő a mutató.

A Fed idén még három pénzügypolitikai ügydöntő értekezletet tart: szeptember 21-én, november 3-án és december 14-én.