Erre szavaztak a görögök: 25 centet érő drachma

Óriási veszteséget szenvednének el a görögök, ha teljesülne annak az amerikai üzletembernek a jóslata, aki szerint az új drachma 25-50 eurócentet érne. Sajtóértesülések szerint nem készült el a görögök új reformjavaslata.
Napi.hu, 2015. július 7. kedd, 15:11
Fotó: Reuters

Az új drachmáért mindössze 25-50 eurócentet adnának, ha Görögország kilépne az eurózónából - állítja Wilbor Ross amerikai üzletember, akinek WL Ross & Co. befektetési vállalkozása részt vett abban az üzletben, amelyben 1,3 milliárd eurót toltak be az athéni Eurobankba tavaly. Ross azt a CNBC-nek nyilatkozva azokra is gondolt, akik nehezen értelmezik a pénzügyi adatokat, ezért jelezte, hogy ez lenne az igazán nagy érvágás a görögök jövedelmén.

A nemzeti valuta értékvesztése automatikusan elporlasztaná a nyugdíjak és minden más értékét - tette hozzá, hogy még a 80 éves nagymamák is értsék, mire gondolt.

Az üzletember úgy látja, hogy a bankok a szükségesnél nagyobb fedezetet halmoztak fel. Ennek köszönhetően akár egy hétre elegendő készpénzük is lehet. Ugyanakkor megerősítette az utca emberének tapasztalatát, miszerint bankjegyekből, elsősorban 20 eurósból hiány van, ezért sok ATM-nél csak 50 eurót lehet felvenni a tőkekorlátozások által lehetővé tett napi 60 helyett.

Ross úgy véli, hogy a politikai döntéshozók is tisztában vannak jóslata igazságával, ezért mindent meg fognak tenni a valutaváltás elkerülésére. Pillanatnyilag 60 százalékos esélyét látja annak, hogy Görögország az eurózóna tagja marad. Szerinte ha így lesz, akkor a bankok gyorsan talpra állhatnak, mert a helyzet elmérgesedése előtt jól felszívták magukat. Ez esetben arra sem számít, hogy az emberek megpróbálnák kimenteni a pénzüket a számláikról.

Eközben brüsszeli sajtómunkások arról értesültek, hogy a görög delegáció javaslat nélkül érkezett Brüsszelbe. Ezzel függhet össze, hogy a BBC tudósítójának értesülése az eurózóna vezetőinek csúcsértekezlete a korábbinál több mint egy órával később fél hétkor kezdődik.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tamas970, 2015.07.07 19:50

@AWACS: Ez nem ok a kivonulásra. A kérdés, hogy bármikor képesek-e lesznek a civilizált, kevésbbé korrupt üzletvitelre, vagy a végtelenségig akarnak lopni. A tisztességes útra térésre volt 30évük, nem éltek vele, arrivederci. A fejlett nyugatnak másra is kell a pénz: a saját nyugdíjasait is el kell tartania és a saját területén is csökkentenie kell a munkanélküliséget. "külső" kullancsokra nincs semmi szükség.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

AWACS, 2015.07.07 19:45

Sem bedőlni nem fognak, sem bedőlni nem foják hagyni Görögországot. Túl sokat invesztáltak be főleg a németek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tamas970, 2015.07.07 19:27

@alexxxx: Jöhetnek, miután rendezték a tartozásukat. Fejenként kb 45ezer EUR a nulla hónapos csecsemőtől a 120éves nyugdíjasig bezárólag.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2015.07.07 18:07

@lauda: Fordítva ülsz a lovon. Hitelt felvenni nem volt kötelező. Amikor költeni kellett, akkor nem rinyáltak. Pozitív mérleg? Hol élsz. Most már ott tartanak, hogy az internetet sem tudják fizetni. Grexit. Végük van.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

alexxxx, 2015.07.07 17:58

de sok itt az okos,nemsokára jönnek a görök menekültek is, majd magyarázzátok el nekik hogy milyen jól csinálták...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html