A karácsony elvileg a szeretet ünnepe, de aki látott már bevásárlóközpontokban vitatkozó párokat, a végtelen családi programokba belefáradt felnőtteket, hiperaktív gyerekeket és a túlzott alkoholfogyasztás miatt nehezen kezelhetővé vált embereket, az tudja, hogy az év végi ünnepi szezon nem nélkülözi a konfliktusokat. Nagy kérdés, milyen stratégiával kerülhetünk ki győztesen a családi vitákból.

Azt hiszem, hogy a tipikus karácsonyi vitákat nagyon nehéz megnyerni, mert vannak bizonyos egyenlőtlenségek a felek között, amelyeket nem lehet ellensúlyozni - ismerte el a CNBC-nek adott interjújában Rob Yeung, a How to Win: The Argument, the Pitch, the Job, the Race című könyv szerzője. Nem érdemes például összeveszni azon, ha valakit az apja vagy az anyja gyereknek tart. Nem számít milyen idősek vagyunk, a szüleinknek mindig a kislányuk vagy a kisfiúk maradunk.

A legjobbak nem jók

Így aztán ami a családot illeti, bizonyos dolgokat kénytelenek vagyunk úgy tudomásul venni, ahogy vannak. Például muszáj végighallgatnunk, amivel a szüleink traktálnak bennünket. Ezzel szemben a munkahelyen még akkor is van esély a változtatásra, ha valakinek nagyon stabil, erős főnöke van. Elvileg megvan a lehetőségünk annak, hogy felülmúljuk az illetőt, vagy ha kilátástalannak ítéljük a helyzetet átkérhetjük magunkat egy másik helyre a cégen belül, vagy kiléphetünk - mondja a szakértő.

Yeung, aki jelenleg szervezeti pszichológiával foglalkozik, korábban azonban volt tudományos kutató is, azért írta meg a jó vitastratégiáról szóló könyvét, mert elege lett abból, hogy a témában született művek jó része megbízhatatlan. Az a hibájuk, hogy szerzőik személyes véleményén alapulnak, így nem veszik figyelembe a terület ma már több évtizedes múltra visszatekintő tudományos kutatásának eredményeit.

Álljunk fel!

Még a nagy egyetemek is - mint a Harvard, a MIT vagy a Stanford - "zöldségeket" tartalmazó könyvekhez adják a logójukat. Az állandóan visszatérő rossz hüvelykujjszabályok közül talán az a legsiralmasabb, amely szerint azok nyerhetnek másokkal szemben az előrejutásért folyó versenyben, akik a vitákban ki tudják kapcsolni az érzelmeiket. Eszerint tehát az lenne az alapszabály, hogy ne keverjük bele az érzelmeinket a vitákba.

Yeung annyiban egyetért ezzel, hogy van, amikor fel kell állni az asztaltól. Ha valaki úgy érzi, hogy elborítják az érzelmek, az indulatai, hogy nem tud kellőképpen uralkodni pillanatnyi hangulatán, akkor akár pozitív, akár negatív érzelemről van szó, meg kell szakítani a vitát. Megnyugodva később kell folytatni a beszélgetést.

Két lábon állni

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az érzelmeket ki lehet vagy ki kellene szűrni a vitákból. A szakértő szerint akár elismerjük, akár nem, a döntéshozatal két lábon áll: érzelmi és racionális szempontok érvényesülésén alapul. Ezért éppen úgy oda kell figyelni a vitapartnereink érzelmeire, mint arra, milyen szakszerű érvekkel támasztják alá mondanivalójukat.

Tudományos kutatások támasztják alá, hogy egymással párhuzamosan kétféle kommunikáció zajlik a viták során. Az egyik a partnerek stratégiáját fürkészi, arra kíváncsi, mik a szándékaik, a céljaik. A másik a hangulati-indulati beállítottságukat vizsgálja, azt akarja kideríteni, milyen érzelmek hatása alatt áll, milyen hangulatban van a másik fél.

Ha például valamiről meg akarjuk győzni X-t, Y-t vagy Z-t, de azt tapasztaljuk, hogy ellenséges hangulatban van, akkor több erőfeszítést igényel az érzelmi akadály legyűrése, mint a racionális érvelés.

Trükkök

Yeung könyvében azt tanácsolja olvasóinak, hogy dobjanak be az érzelmekre ható kis sztorikat a beszélgetésekbe, amelyekkel pozitív hangulati hullámokat kelthetnek. Az állásinterjúkban például érdemes vegyíteni az önfényezést a kérdezők érzelmeire ható taktikákkal. A jó érzelemhullámok előidézésének képességét különösen hasznosnak tartja a szakértő. Sokkal hatásosabb a két lépés előre, egy lépés hátra módszerével haladni, mint folyamatos nyomulással. Az utóbbi elidegenítheti, érzelmileg ellenségessé teheti a tárgyalópartnereket.

Saját törekvéseink határozott érvényesítése mellett időt kell szakítani a visszavonulásra, energiát kell fordítani a másik meghallgatására és érzelmeinek felfogására. Sokan jók az utóbbiban, míg gyengék az előbbiben - ők lábtörlőként végzik a vitában. Mások erősek az előbbiben, de nem figyelnek másokra - róluk alakul ki az a kép, hogy agresszívek.

A legjobb eredmény, amit egy vitában elérhetünk Yeung szerint az, ha úgy érezzük: odafigyeltek ránk, meghallgattak bennünket és megértették az érveinket. Más szóval azt tapasztaljuk, hogy megvoltak a mi pillanataink is a beszélgetésben.