A megnövekedett politikai kockázatok Európában alaposan visszavetheti a cégek beruházási terveit, s növelheti az aggodalmat a globális gazdaság lassulásával kapcsolatban - nyilatkozta a hét végén Joe Kaeser, európai egyik legnagyobb iparvállalata, a Siemens vezérigazgatója. A legnagyobb aggodalmam, hogy hogyan érinti a geopolitikai kockázatok növekedése a gazdaságot. A szomorú párizsi események új minőséget jelentenek ebből a szempontból. A befektetés a jövőbe vetett hitről szól, s ha ilyen események történnek, mint most, az emberek inkább kivárnak - tette hozzá.

Hasonlóan aggodalmas hangot ütött meg nemrég Pier Carlo Padoan, olasz pénzügyminiszter is. Szerinte a párizsi támadások komoly károkat okozhatnak az eurozóna gazdasági fellendülésében. A legnagyobb kár - ebből a szempontból - a bizalom romlása, s a bizalomnak kritikus szerepe van abban a fázisban, ahol a gazdaság jelenleg tart. Épp ezért elengedhetetlenül szükséges, hogy segítsük azokat az országokat kikeveredni ebből a válságból, mivel minden olyan esemény, amely aláássa a bizalmat, rendkívül veszélyes - tette hozzá.

Bár az elsődleges reakciók az üzleti világ oldaláról meglehetősen enyhék voltak a páriszi merényletekre - nem estek nagyot a tőzsdék, nem volt hatalmas menekülés a biztonságosabb eszközökbe - a megnövekedett terrorveszély negatívan hathat a fogyasztói és befektetői bizalomra - mondta Mujtaba Rahman, az Eurasia Group európai vezetője. A párizsi terrorakció és annak utóélete azt sugallja, hogy a geopolitika és nem pedig a gazdaság lesz az a tényező, amely meghatározza majd az üzleti kockázatok alakulását 2016-ban. Bár a történelem azt mutatja, hogy a befektetők sokszor jól el tudják különíteni a geopolitikai kockázatokat más üzleti kockázatoktól, azonban ez alkalommal ez valószínűleg nehezebb lesz - mondta.

A párizsi támadásoknak komoly hatásai lesznek a geopolitikára és a kormányzati politikákra, s ez nagyon sok területen érinti majd az üzleti szférát - figyelmeztetett Gregor Irwin, a londoni politikai tanácsadó cég, a Global Counsel vezető közgazdásza.

A Citi elemzői emlékeztetnek, a januári, Charlie Hebdo elleni merényletnek és a zsidó üzlet elleni támadásnak nem voltak érezhető hatásai a gazdaságra, most azonban szerintük könnyen más lehet a helyzet. Relevánsabb lehet a mostani szituációt a 2001 szeptember 11-i, New York-i támadással összehasonlítani. Akkor szeptemberben és októberben meredeken esett az amerikai fogyasztói bizalom. Most ehhez hasonló helyzet alakulhat ki, különösen, ha további támadásokra kerül a sor. Ez jóval komolyabb zavarokat okozhat, többek között a megszigorított határellenőrzések révén.