Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Greenspan a New York-i Üzleti Világfórumon nyilatkozva kifejtette, hogy a zavar nyomán lakóingatlan-árak szinte biztosan csökkennek és ez arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy visszafogják költekezésüket. Ugyanakkor úgy véli, hogy a növekvő részvényárak segítenek ellensúlyozni az esést a lakóingatlan-befektetésekben. Ugyanakkor - egy, a CBC rádiónak adott szerdai nyilatkozatában - elmondta: az iraki háború költségeinek nem lesz hosszú távú hatása az amerikai Medicare egészségbiztosítási programra, ezt sokkal inkább a demográfiai hatások fogják befolyásolni. Greenspan egy hétvégi nyilatkozata szerint az amerikai gazdasági növekedés üteme lassul, de a recesszió esélye kisebb 50 százaléknál. A CNN egyik adásában fejtette ki véleményét az amerikai gazdaság jelenlegi állapotáról, ahol elmondta: a nem elsőrendű jelzálogpiac válsága által okozott zavar enyhül, és a pénzügyi piacok kezdenek visszatérni a normális működéshez. Ugyanakkor azt is kijelentette: véleménye szerint nem sok, amit a törvényhozók, vagy a Fed tehet - vagy tennie kellene - a recesszió elkerülésére, mert - mint mondta - az amerikai gazdaság igen összetett, önkiigazító gazdaság. Egyes elemzői vélemények szerint az amerikai gazdaság növekedése a harmadik negyedévben 2-2,5 százalékra lassult az előző negyedévi 3,8 százalékról. Az üzleti körök várakozása a harmadik negyedre már csak 2,4 százalék körüli növekedés, a negyedik negyedévre 2,5 százalékos. Az idei első negyedévben 0,6 százalékkal, tavalyi utolsó negyedévben 2,1 százalékkal bővült az amerikai GDP.