Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A titokzatos észak-koreai rezsimmel foglalkozó szakértők úgy vélik, Kim Jodzsong emelkedése az ország vezetői hierarchiájában sokkal többet sejtet, mint amit eddig láttunk - derült ki a CNBC cikkéből. Első látásra még meglepő volt, hogy több jelentős Dél-Koreával szembeni északi nyilatkozatot bátyja, Kim Dszongun, az ország diktátora nevében ő írt alá, ám Youngshik Bong, szöuli egyetemi professzor úgy véli, különleges jelentősége van annak, hogy az ő neve szerepelt a szomszéd országot elítélő dokumentumok alatt. Ez személyes jelleget kölcsönzött a megszólalásnak, amiből a szakértők azt a következtetést vonja le, hogy az idősebb Kim kész alteregójának tekinteni húgát.

Azzal, hogy megengedte testvérének a déliek elleni propagandatámadás vezetését, utat nyitott az előtt, hogy az ifjabb Kim jelentős vezető szerepet kapjon az észak-koreai rendszerben - értékeli a diktátor döntését Miha Hribernik a Verisk Maplecroft pénzügyi tanácsadó cég ázsiai részlegének vezetője. Ez nem precedenst nélküli: a Yeonpyeong-sziget elleni tüzérségi támadást 2010-ben Kim Dzsonun vezette, amivel erősíteni akarták súlyát a hadseregben, mielőtt 2011-ben átvette volna az ország irányítását apjától, Kim Dszongiltől.

Titkok a titkokon belül

A titokzatos diktatúra nem sok betekintést enged az uralkodó család tagjainak sorsába - emlékeztet a Guardian cikke. Ugyanakkor Kin Jodzsong életének viszonylag jól dokumentált szakasza, amikor bátyjával Svájcban tanult. Elemzők szerint ez egyfajta száműzetés volt, amelyben mindketten tudták, hogy a jövő sokat tartogat számukra hazájukban. A közös sors összekovácsolhatta őket, az ifjabb Kim elérhette azt, amit senki más: bátyja feltétlen bizalmát.

Kim Jodzsong Phenjanban 2007-ben szerzett informatikusi diplomát, majd kisebb megbízatásokat kapott az országot irányító posztsztálinista pártban. Hírek szerint része volt a 2008-ban két agyvérzésen is átesett Kim Dzsongil utódlásának elrendezésében. Nyilvánosan először 2010-ben volt látható egy fotón, amely egy pártkonferencián készült, majd apja kíséretében tűnt fel 2011-ben, illetve temetésén 2011 végén. Ezt követően 2014 márciusáig nem jelent meg a nyilvánosságban. Akkor bátyja mellett volt látható a párt legfelsőbb gyűlésének választásán. A nemzetközi porondon a dél-koreai téli olimpián részt vevő északi csapat de facto vezetőjeként jelent meg 2018 elején.

Imázsépítő és főbizalmas

Pletykák szerint ő áll Kim Dzsongun imázsának megteremtése mögött hazájában és külföldön is. Cserébe továbbra is bátyja feltétlen bizalmát élvezi, ami nem kevés annak tükrében, hogy a diktátor elrendelte saját nagybátyja kivégzését, aki uralkodásának első éveiben mentora volt. Az ifjabb Kimnek erős, közvetlen befolyása lehet Kim Dzsongunra, bár nem vett részt az évtized elején a katonai vezetésben végrehajtott tisztogatásokban, de tudott azokról - magyarázza Kim Jodzsong szerepét Leonod Petrov Észak-korea-specialista.

A rezsim hírügynöksége szerint áprilisban visszakerült az ország legfelsőbb döntéshozó szervébe, az állampárt politikai bizottságába, ahonnan a bátyja és Donald Trump amerikai elnök tavaly nyári kudarccal végződött hanoi csúcstalálkozója után távozott. Az ifjabb Kim ügyesen irányította a rezsim imázsának modernizálását hazai és külföldi használatra, legfontosabb pozíciója azonban az lehet, hogy ő bátyja, a diktátor legfontosabb bizalmasa.

Hosszú az út

Bár az ifjabb Kimet az észak-koreai rendszer ismert figurájának tartják a szakértők, és úgy vélik, hogy gyakorlatilag évek óta ő a rezsim második embere, csak idén márciusban kezdte megmutatni önálló arcélét (bátyja árnyékában, persze). Ez volt az a hónap, amikkor levélben gúnyolta a dél-koreai elnöki irodát és egy másikban ő igazolta vissza a diktátor helyett, hogy megkapták Donald Trump elnök neki címzett levelét.

Miután a bátyja nevében aláírt nyilatkozatban a két Korea együttműködési irodája elleni támadással fenyegetőzött, néhány napra rá az északiak felrobbantották a létesítményt. Ezzel Kim Jodzsong megmutatta, hogy kezében tartja az irányítást. A beszéd után immáron már cselekedett is, ami a két Korea közti feszültség további éleződését vetíti előre - véli Jung Pak, a Brookings Institution kutatója. Ha ugyanis ez annak a jele volt, hogy meg akarják mutatni az ifjabb Kim katonai képességeit - ami eddig hiányzott az életrajzából -, akkor további provokatív lépések, mesterségesen kreált válságok várhatók, aminek vége katonai összecsapás lehet.