Peking és Washington katonai tervezői tanulmányozzák az Észak-Koreával kapcsolatos manővereket, az atomfegyverek lefoglalását szolgáló rajtaütéseket arra számítva, hogy a sztálinista rezsim egyik pillanatról a másikra összeomolhat - írja a Financial Times (FT). Az ilyenfajta együttműködés korábban tabunak számított.

A kínai vezetés azért utasította vissza a katonai tevékenység összehangolását vagy legalábbis a biztonsági tartaléktervek készítését egy újabb koreai háború esetére, mert attól tartott, hogy ezzel tovább rontaná amúgy is egyre feszültebb viszonyát Phenjannal.

Emellett a kínai kommunista vezetés keményvonalasai is aktivizálódhatnak, azzal vádolva társaikat, hogy összefogtak a közös ellenséggel a szomszéd ország kommunista elitjével szemben. Végül is a két ország jelenleg katonai szövetségese is egymásnak.

Megtört a jég

Elemzők szerint azonban immáron a kínai fővárosban is belátták, hogy reális a veszélye egy Észak-Koreából kiinduló háború kitörésének. Ezért mentek bele, hogy a felek közti közvetlen dialógus érdekében új testület álljon fel Kína és az USA katonai vezérkarának küldötteiből. A bizottság neve: China-US Joint Staff Dialogue Mechanism - derült ki a kínai védelmi minisztérium tájékoztatásából.

A szorosabb együttműködésről augusztusban döntöttek, amikor Joseph Dunford tábornok, az Egyesült Államok hadseregének vezérkari főnöke Pekingben vendégeskedett - tudta meg az FT kínai forrásokból. Ugyanakkor csak a napokban vált egyértelművé, hogy a tábornok tárgyalásain Észak-Korea is szóba került.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter ugyanis kijelentette, hogy az amerikai kormány garanciát vállalt Kínának arra, hogy az USA nem szállja meg Észak-Koreát egy háborús konfliktus esetén.

Változnak az idők

Paul Haenle, aki még George W Bush republikánus elnök idején szolgált a Nemzetbiztonsági Tanácsban elárulta, hogy több mint tíz éve már kísérletet tettek egy ilyen kínai-amerikai katonai együttműködés kialakítására, ám sikertelenül. A pekingi vezetés még a látszatát is el akarta kerülni annak, hogy a sztálinista rezsim összeomlásáról egyeztet Washingtonnal.

A helyzet azonban megváltozott: dél-koreai sajtóhírek arról számoltak be, hogy a kínai hadsereg tavaly olyan hadgyakorlatokat tartott, amelyeken egyebek mellett az észak-koreai Njongbjonban lévő nukleáris bázishoz hasonló létesítmények elfoglalását is gyakoroltatták a katonákkal. A kínai hadügyminisztérium nem kommentálta a hírt.

Pekingi elemzők úgy vélik, hogy egy fegyveres konfliktus esetén a kínai katonaság több tíz kilométer mélyen megszállná Észak-Koreát a kínai határ mentén, hogy ütközőzónát hozzon létre a várhatóan elinduló tömeges menekülthullám kezelésére. A szakértők szerint Kínának felkészülten kell várnia a háború kitörését, ám egy dolog, hogy tárgyalnak a biztonsági tervek készítéséről és egy másik, hogy a biztonsági terveket készítenek.

A nyitókép forrása: Pixabay.com