Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bár a Bertelsmann Alapítvány kutatása szerint a németek többsége még mindig szívesen látja a migránsokat és menekülteket, immár 54 százalék mondja azt, hogy az ország egyszerűen nem tud befogadni több menekültet. Ez a szám 2015-ben még csak 40 százalék volt.

Az ország kettészakadása itt is nyomon követhető: amíg a nyugati részben lakók 65 százaléka továbbra is nyitott a menekültek felé, addig a keletieknek mindössze 33 százaléka gondolkodott így.

A lap megemlékezik arról, hogy Merkel "nyitott ajtók" politikáját (Wilkommenskultur) korábban számos támadás érte, aminek köszönhetően rengeteg menekült próbált meg új hazát találni Németországban. A következő évben pedig terrortámadásokkal kellett megküzdeniük, amelyeket jellemzően afgán, szír vagy éppen Tunéziából érkező migránsok követtek el.

A kutatás egyébként nem sokkal azután jelent meg, hogy Merkel egy szír újságírónak adott egy interjút, melyben arról beszélt, hogy az országába érkezőknek toleránsabbnak, nyitottabbnak kell lenniük és tisztelniük kell a vallásszabadságot is. "Elvárjuk a hozzánk menekülőktől, hogy betartsák a törvényeinket" - fogalmazott a kancellár. (Nemrég a magyar menekültpolitika is hatalmas pofont kapott.)