Az Európai Parlament (EP) szerdán állásfoglalásban készül értékelni az állam- és kormányfői találkozó december 11-ei döntéseit, köztük a jogállami rendeletről született politikai nyilatkozatát, amelyben kemény fellépést ígér - írja a Népszava parlamenti forrásokra hivatkozva. Legalább négy frakció - a néppárti, a szocialista, a liberális és a Zöld - támogatná a határozati javaslatot, amely a várakozások szerint meglehetősen kritikus lesz a csúcson jóváhagyott deklarációval szemben.

A még kidolgozás alatt álló szövegben szerepelne például az, hogy ha egy tagállam perre viszi a rendeletet, akkor az EP sürgősségi eljárást fog kérni, hogy minél előbb megszülessen a döntés. Ez 1,5-2 évről 6-8 hónapra rövidítheti az eljárást.

Emellett az EP azon is változtatna, hogy csak az EU 2021 után kezdődő költségvetéséből és helyreállítási alapjából érkező források jogállami normáknak megfelelő felhasználását lehessen vizsgálni. A képviselők szerint már a jelenleg futó projektekre is alkalmazni kéne a korrupcióellenes előírásokat. Az EP készülő állásfoglalásának politika súlya jelentős, jogi következménye azonban nincs.