Angela Merkel német kancellár újra megcsinálta: "megmerkelezte" a dolgot a magyar és a lengyel kormánnyal. Ez nagyjából azt jelenti, hogy halogatta, felvizezte majd a jogi és politikai halandzsa mocsarába süllyesztette az uniós támogatások kifizetésének jogállamisági feltételekhez kötését. Cserében elérte, hogy a lengyel és a magyar miniszterelnök feladja a hétéves uniós költségvetés és a helyreállítási alap elfogadásának megvétózását. A szóvirágokká züllesztett megállapodás azonban hosszabb távon aláássa az EU-t és árnyékot fog vetni a kancellár politikai örökségére is - véli Andreas Kluth, a Handelsblatt német gazdasági lap korábbi főszerkesztője, a Bloomberg publicistája.

A történet ismert. Az egyezséget Merkel mint az EU soros elnökségét ellátó Németország vezetője kötötte lengyel és magyar kollégájával, Mateusz Morawieckivel és Orbán Viktorral, majd az EU állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elfogadta csúcsértekezletén. A két kormányfő vétófenyegetésükkel mintegy túszként tartották fogva az összesen 1,8 ezer milliárd eurós költségkeretet, annak érdekében, hogy az EU ne köthesse az ezek alapján járó támogatások kifizetését a jog uralmának érvényesítéséhez a tagországokban.

Kapcsolódó

Nesze semmi, fogd meg jól!

Az említett jogi-politikai mocsár úgy fest, hogy miközben a jogállamisági mechanizmus a szövegben érintetlen maradt, olyan kiegészítéseket fűztek hozzá, amivel teljesen elvették az élét, és szinte kizárt, hogy a gyakorlatban valaha alkalmazni lehessen. Ez több lépcsős alkudozásban alakult ki. Amint kiderült, hogyan működne a jogállamisági mechanizmus, megkezdődött a szokásos uniós civakodás. A fukar vagy takarékos uniós nettó befizető országok Hollandiával az élen közölték, hogy ha sérül a jogállam, nem lesz EU-támogatás, a magyar és a lengyel kormány erre azt mondta, hogy akkor senkinek sem lesz pénz, mert megvétózzák a pénzkeretek elfogadását.

Ekkor indult el a merkeli barkácsolás ("angolul": merkeling). Az első körben az Európai Parlament, az Európai Bizottság és a német elnökség vitájában alaposan felvizezték a jogállamisági szabályrendszert. Ennek eredményeként például csak olyan szavazási eljárással lehet elindítani az Európai Tanácsban, amit majdnem lehetetlen összehozni. A most elfogadott kompromisszum részeként csak közvetlenül az uniós pénz korrupt felhasználása esetén alkalmazható, azaz nyugodtan lehet a sajtó, a tudomány és a művészet szabadságát korlátozni, embereket egzisztenciálisan fenyegetni, ha ilyet tesz egy EU-s kormány, nem kell pénzmegvonástól tartania.

Adjunk hozzá még több vizet!

Ezek a gesztusok azonban nem elégítették ki Budapestet és Varsót, ezért Merkel fellöttyintette az egyezséget még egy nagy vödör vízzel, ami lehetővé teszi a jogállamiság mechanizmus elhalasztását a végtelenségig. Először is addig nem lép életbe az új rend, amíg a magyar és a lengyel kormány kezdeményezésére az Európai Bíróság nem folytat le egy eljárást azzal kapcsolatban, hogy a jogállamisági mechanizmus nem sérti-e az uniós alapszerződést. Ez egy-két éves folyamat lesz, majd ezt követően minden olyan esetben, amikor esetleg nagy nehezen élesítik velük szemben a rendszert, újra megtámadhatják a konkrét ügyet a bíróságon. (Vera Jourova, az Európai Bizottság alelnöke még csütörtökön a döntést követően a Politicónak azt modta, hogy a bíróságon megtámadott ejlárás gyorsan le fog menni és annak időtartamát is inkább hónapokra tette, mintsem évekre, ami gyorsított eljárást feltételezne - a szerk.)

Az eredmény a Bloombeg cikkírója szerint az, hogy Orbán Viktor tovább folytathatja cinikus játékát, amelyben országa gazdaságát az EU-s pénzből üzemelteti, miközben egy kvázi demokráciát működtet.

Felesleges alku

Angela Merkel szükségtelenül fojtotta halandzsába a jogállamisági rendszert. Az uniós csúcs előtt minden ütőkártya az 25 tagország kezében volt a két "rebellissel" szemben. A hétéves büdzsé elfogadását elhalaszthatták volna, a helyreállítási alapot elindíthatták volna nélkülük. Ezzel Budapest és Varsó gyorsan térdre kényszerült volna. Ezt adta fel a kancellár a kompromisszum kedvéért.

Ezt a gondolkodást nem szabad alábecsülni - véli a Bloomberg publicistája. A politikai ködösítés képessége, aminek Merkel a mestere, segíthet elfogadtatni sok olyan egyezséget, főként reformokat, amiket nehéz eladni a politikai közvéleménynek, miközben szükség van rájuk.

A gond az, hogy ebben az esetben nem technikai jellegű kérdésekről, mondjuk az európai bankunióról vagy az államadósság finanszírozásának szabályairól volt szó, hanem az igazságszolgáltatás függetlenségéről, a szabad sajtóról, a tudomány autonómiájáról, a civil szervezetek működéséről. Magyarul az Európai Uniót összetartó alapelvekről. A Bloomberg cikkírója idézi Timothy Garton Ash történészt, aki így fogalmazott erről: a jog uralmának érvényesülése az EU létezésének feltétele, ha ezt felvizezik, azzal elindítják az uniót a szétesés felé.

Angela Merkel vezetése alatt az európai vezetés fausti alkut kötött. Választania kellett, hogy kiáll-e az EU alapértékei mellett azon az áron is, hogy el kell halasztani nagyon fontos költségvetési támogatások elosztását, vagy utat nyit a pénzáramlás előtt azon az áron, hogy az uniós alapértékek zárójelbe tételével eladja a lelkét az ördögnek. A Bloomberg cikkírója szerint sajnos az utóbbi mellett döntött. Ezzel szó szerint azonos véleményt fogalmazott meg Soros György magyar származású üzletember frissen megjelent cikkében.

Többet ártanak az EU-nak, mint Thatcher

Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki mellett Margaret Thatcher legendás euroszkeptikus miniszterelnök az EU nagy barátjának tűnik - írta Timothy Garton Ash történész a kelet-közép-európai régió szakértője a Guardianon megjelent cikkében. Thatcher ugyan kőkemény alkuban visszakövetelte az uniótól az Egyesült Királyság befizetéseinek egy részét, ám miután elérte a célját hasonló elszántsággal támogatta az egységes európai piac felépítését.
Ezzel szemben a magyar és a lengyel miniszterelnök azzal zsarolta meg az uniós tagállamokat, hogy addig nem oszthatják szét az EU-s támogatásokat, amíg nem teszik lehetővé, hogy kormányaik érdemi ellenőrzés nélkül költsék el a rájuk eső keretet. Ez mindkét esetben egy egyre antidemokratikusabb rezsim finanszírozását jelenti. Ha ez a zsarolás sikeres lehet, akkor a populista, idegengyűlölő, nacionalista magyar és lengyel kormánypárt lényegében azt tehet, amit akar az uniós nettó befizetők adófizetőinek pénzével. Ezért a demokratikus Egyesült Királyság távozásánál többet árt az EU-nak a nem demokratikus Lengyelország és Magyarország uniós tagsága.