Az Amsterdam Smart City (Amszterdam Okos Város − ASC) program legfőbb elemét a köz- és a magánszféra együttműködése, az ismeretterjesztés, a magatartásformák változásának megismerése, illetve az energiatakarékosság technológiai innovációinak ösztönzése jelenti − mondta lapunknak Charlotte Meuwissen, az világszerte smart megoldások kidolgozásával foglalkozó Accenture ASC mintaprojektjeinek igazgatója. Meuwissen úgy véli, bár mind a magánszektor, mind az üzleti élet nyitott a változásra, a kapacitáshiányok és az érdekellentétek miatt eddig korlátozott lépések történtek, az összefogás hiánya miatt kevés projekt indult el. Az ASC a köz- és a magánszféra együttműködésének platformjaival kapcsolatos szándékok és intézkedések között húzódó szakadékot hidalja át − fogalmazott az igazgató. Az okos hálózatok, illetve a fenntartható energetikai és a karbonkibocsátással kapcsolatos kezdeményezések sikerességében a legnagyobb kihívást a részes felek egy asztalhoz ültetése jelenti. Az elmúlt két évben az ASC keretén belül 16 projekt indult el, ezek a lakhatás, a munka, a mobilitás és a közösségi terek fenntarthatóságával függnek össze.

A kezdeményezés 25 partner részvételével indult, számuk mára 70 fölé emelkedett. A technológia ugyan jelentősen csökkentheti a károsanyag-kibocsátást, a legfontosabb tényező azonban az, hogy az energiafelhasználás tetemes részéért a végfelhasználók, illetve energiatudatosságuk a felelős. Az egyes projektek összességében 5 és 20 százalék közötti energiamegtakarítást eredményeztek, az átlagos csökkenés 13,2 százalék. Amszterdam teljes szén-dioxid-kibocsátása 4134 kilotonna volt 1990-ben, a város célja ennek 40 százalékos csökkentése 2025-ig. A kibocsátás azonban az elmúlt évtizedekben csak emelkedett, 2009-ben már 4869 kilotonnát tett ki, azaz a cél eléréséhez 2389 kilotonnás csökkentésre lesz szükség a következő 14 évben. Ebből az ASC mindössze 12,1 kilotonnához (a teljes cél fél százalékához) járulhat hozzá − ez azonban csak kis léptékű, tesztek eredménye, a reális méretekre kivetítve 171 kilotonnás, a teljes cél 7 százalékát jelentő potenciállal rendelkezik a program.

 

Konzorciumként működik tovább a program

A projekt finanszírozására 2009 júniusa és 2011 áprilisa között 1,76 millió eurót biztosított az Európai Regionális Fejlesztési Alap, 1,26 milliót a Liander holland hálózatüzemeltető társaság, 882 ezer eurót pedig Amszterdam önkormányzata biztosított. A keret a programmenedzsmentet, a kommunikációs költségeket és a projektet beindítását szolgálta. A 16 projekt ezenkívül saját költségvetéssel rendelkezik, amelyet a partnerek maguk finanszíroznak, támogatások igénybevételével. Idén júniustól az ASC vállalatok és az amszterdami önkormányzat konzorciumaként folytatja működését.