Európa abba a helyzetbe került, hogy két rossz közül: Donald Trump Amerikája és a Hszi Csin-ping vezette Kína között kell választania - kezdi elemzését Philip Stephens, a Financial Times (FT) vezető publicistája. Ennél is nehezebb helyzetbe csak az EU-ból távozóban lévő Egyesült Királyság lavírozta magát. A szigetország nemzetbiztonsági szakemberei eddig pontosan tudták mitől kell félteniük országukat: az orosz revansizmustól, a közel-kelet lángba borulásától, az atomtechnika terjedésétől a világban vagy a kínai kibertámadásoktól.

Fordulat

Mi van azonban, ha a legnagyobb kockázat rejtve marad? Az elmúlt hetven évben a brit külpolitika alappillére az USA és Nagy-Britannia különleges kapcsolata volt, ám Donald Trump elnökké választása után fel lehet tenni a kérdést: vajon meddig tekinthető még megbízható szövetségesnek az Egyesült Államok? És ehhez nem kell bonyolult stratégia elemzést végezni, elég például elolvasni, hogyan reagált a garabonciás államfő Theresa May brit miniszterelnök kétségbeejtő nehézségek árán tető alá hozott brexitmegállapodására.

A minden oldalról támadott brit kolléga azt a nyilvános Twitter-üzenetet kapta csak úgy fél kézről, hogy az egyezség, amit kötött az EU-nak jó. Emellett a britek valószínűleg búcsút inthetnek annak az álmuknak, hogy függetlenné válásuk után nagyon előnyös kétoldalú kereskedelmi megállapodást kötnek az USA-val. Ha ilyen barátaid vannak, minek ide ellenségek? - tehetjük fel az ismert költői kérdést.

A legrosszabbkor

És az amerikai elnök rossz szokása, hogy sértegeti a szövetségeseit, a lehető legrosszabbkor jön Nagy-Britanniának. Akkor, amikor brexit le fogja rombolni a másik pillért, amelyen az ország külpolitikája nyugszik, azt, hogy az EU tagjaként támaszkodhat a világ leggazdagabb demokráciáinak államszövetségére.

Amikor Moszkva legközelebb orosz disszidenseket fog megöletni a szigetországban, már nehezebben kérhet szolidaritást a londoni kormány az európai országoktól, mint most. A brit miniszterelnök nem fog ott ülni annál a tárgyalóasztalnál, amelynél dönteni fognak az Oroszország elleni szankciók szigorításáról vagy enyhítéséről.

Nagy-Britannia évtizedeken át Európa kulcsfontosságú döntéshozó hatalmai közé tartozott, ám ez most Franciaországra, Németországra és az unió brüsszeli központjára marad. Eközben a legtöbb geopolitikai ügyben Irántól Jeruzsálem státusán és a párizsi klímaegyezményen át a multilaterális kereskedelmi rendszerig inkább az európai állásponthoz állnak közel az érdekei, mint az amerikaihoz. A britek, akárcsak a legtöbb európai ország alapvetően szemben állnak Trumppal.

Gigantikus veszély

És mindez rávilágít egy óriási veszélyre. Az Egyesült Királyság mint másodrangú hatalom, amelynek globális érdekei vannak, kiszolgáltatott annak, hogy a világ erőteljes nemzetközi szabályrendszer alatt működjön, mert a hatalmi politikában alul marad erősebb versenytársaival szemben. És Trump éppen ezt, az erőpolitikát részesíti előnyben a nemzetközi kapcsolatokban.

És Nagy-Britannia nincs egyedül ezzel a kiábrándulással a korábbi világrendből - emlékeztet az FT cikkírója. Angela Merkel német kancellár az USA visszahúzódására célozva arról beszélt, hogy Európának nagyobb szerepet kell vállalnia saját biztonságának védelmében, Emmanuel Macron francia elnök számottevő önálló európai katonai védelmi erő létrehozását akarja. Egyikük sem vár gyors változást, de abban vélhetően igazuk van, hogy leáldoztak az amerikanizmus legjobb napjai.

Persze a szövetség akár NATO, akár kétoldalú katonai egyezmények, akár hírszerzési információcsere formájában az USA és az európai országok között fennmarad. Vannak akik szerint csak ki kell várni Trump regnálásának végét, és minden visszatér a régi kerékvágásba. Stephens szerint azonban az elnök America First! politikája csak veszedelmesen eltúlozza azt a felfogást - Gondoljunk először a saját érdekeinkre, csak aztán a világéra! -, amit az USA lakónak széles rétegei támogatnak.

Jönnek a kínaiak

Az Egyesült Államok visszahúzódása lehetőséget ad Kínának az előrenyomulásra. Hszi Csin-ping kínai elnök terve, hogy ismét naggyá tegye országát párosul az új selyemút programmal, amely a szárazföldön juttatja a kínai árakat Európába és a Közel-Keletre, így csökkentve a távolságot az ázsiai óriás és az öreg kontinens között. Kína nem egyszerűen a csendes-óceáni térség vezető hatalma akar lenni (háttérbe tolva az USA-t) hanem eurázsiai vezető szerepre törekszik - véli az FT publicistája.

Az szeretné, hogy az egy évszázadon át nyugat felé tekintő Európa fordítsa figyelmét keleti irányba. Nem véletlen, hogy a Trump regnálása óta elhanyagolt nemzetközi rend védelmezőjének szerepében jelenik meg. Mint ahogy az sem, hogy késznek mutatkozik befektetni az európai vállalatokban. Csinálta ezt az USA is a második világháború után.

Kényelmetlen

Kína sose lesz olyan viszonyban Európával, amilyenben az USA volt még nem is olyan régen. Más az értékvilága és nem tudja úgy ötvözni a kulturális befolyást (soft power) a gazdasági hatalommal, mint az amerikaiak. Ráadásul a kínai kísérletek az európai technológiák megszerzésére beindították a riadócsengőket. Ezzel együtt Stephens úgy véli, hogy minden egyes lépéssel, amit az Egyesült Államok hátrafelé tesz, Kína tesz egy fél lépést előre. Európa a választási kényszerben igen kényelmetlen helyzetébe került.