Európa készen áll arra, hogy visszavágjon az Egyesült Államoknak, ha az új adminisztráció protekcionista lépésekkel nehezítené az EU és az USA közti kereskedelmet. Nem kellene más tenni, mint elővenni azokat az eszközöket, amelyeket korábban Kínával szemben alkalmazott az unió - véli Christophe Sirugue francia ipari miniszter.

Mosolyogva bekeményíteni

Az EU nem nézheti karba tett kézzel, ha Donald Trump elnökként beváltja azt a kampányígéretét, miszerint felbontja a világ különböző térségeiben között szabadkereskedelmi megállapodásokat - derült ki abból az interjúból, amelyet a miniszter a Financial Timesnak adott. Trump a kínai és a mexikói import esetén mondott konkrét számokat 45, illetve 35 százalékos vám bevezetését.

Sirugue szerint az esetleges barátságtalan amerikai lépésekre válaszul ugyanazokat költségvetési és jogi megoldásokat kell alkalmazni, amelyek Kína esetén korábban beváltak, például a dömping áron exportált acéláruk visszaszorításával kapcsolatban. Nem zártuk le a határainkat, nem alkalmaztunk klasszikus protekcionista intézkedéseket. Megfelelő szabályozással, reformokkal reagáltunk - fogalmazott.

Mit akar ez az ember?

Trump Kínán és Mexikón kívül nem fenyegetett meg mást konkrét lépésekkel, de sokan tartanak attól, hogy ha ezekkel az országgal szemben beváltja az ígéreteit, annak tovagyűrűző hatásai lehetnek a világ más térségeiben is. Ez esetben Európa lehet az amerikai kormány következő célpontja.

Nem tudom mit akar tenni - mondja Sirugue. Megválasztott amerikai elnökként tett kijelentései eltérnek azoktól, amelyeket a kampányában tett. Nehéz kideríteni, mik is a tervei valójában.

Egyébként miért ne

A francia miniszter keménykedésre hívó szavai azért is érdekesek, mert nem a liberalizált szabadpiac szószólójaként szólalt meg, hanem országa hagyományaihoz híven olyan politikusként, aki támogatja az állam szerepvállalását a gazdaságban. Bírálta a konzervatív ellenzék elnökjelöltje, Francois Fillon piacbarát javaslatait.

Fillon egyebek mellett privatizációt hirdet a francia iparban, úgy véli például, hogy el kellene adni a Renault autógyártóban meglévő állami tulajdonrészt. Emellett az államigazgatás hatékonyságának javítása érdekében elbocsátana félmillió közalkalmazottat.

Ellenőrizzük

Sirugue szerint az államnak ellenőriznie kell a nemzeti érdekek szempontjából fontos vállalatokat és gazdasági szektorokat. A családi ezüst eladása nem igazán jó politika. A mindenkori kormányoknak "pragmatikusan" kell viselkedniük, úgy véli, Fillon nem lesz Franciaország elnöke, ha ezeket az elveket feladja.

Az ipari miniszter szerint az EDF energiaszolgáltató és az Areva technológiai cég feltőkésítése erős lábakra állítja a francia nukleáris ipart. A kormány figyelemmel kíséri az STX France hajógyár eladását is és megvétóz minden olyan üzletet, amelyet a nemzeti érdekkel ellentétesnek talál. Nem mi választjuk ki a vevőt, de fenntartjuk a jogot, hogy részt vegyünk az értékesítési folyamatban - tette hozzá.