A londoni tüntetők fekete transzparenseket tartottak fel, amelyekre vérző betűkkel a következő jelmondatokat írták: "Nem Trumpra. Nem a háborúra", illetve "Trump: Különleges kapcsolat? Egyszerűen csak mondj nemet.". Az aktivisták emellett a brit miniszterelnöknek üzenve azt skandálták, hogy "Theresa May szégyellje magát!" - írta az InfoRádió az MTI híre alapján.

A tüntetők ezt követően a brit parlament épülete elé vonultak, ahol azt követelték, hogy a kormány vonja vissza Donald Trump meghívását. A tiltakozók menete három kilométert tett meg a brit fővárosban az amerikai nagykövetségtől a parlament épületéig.

A német fővárosban is több mint ezren - a rendőrség szerint 1200-an - tüntettek Trump rendelete ellen. A Brandenburgi kapu közelében lévő amerikai nagykövetség előtt összegyűlt tömeg transzparenseken is kifejezte elégedetlenségét. Egy amerikai zászlóra például angolul azt írták, hogy "Nemet mondunk!".

Párizsban Michael Jacobs, a menetet szervező amerikai azt mondta, azért vonultak utcára, hogy világossá tegyék, nem fogadják el a gyűlöletet. A tömeg angolul skandálta, hogy "Trumpnak mennie kell", "Isten hozta a menekülteket!", "A nép egységes és nem lehet megosztani!".

A január 27-én aláírt elnöki rendelet értelmében az Egyesült Államok 90 napra azonnali hatállyal felfüggesztette a beutazást Szíriából, Irakból, Iránból, Szudánból, Líbiából, Szomáliából és Jemenből. Trump egyúttal határozatlan időre elrendelte a szíriai menekültek befogadásának felfüggesztését, és 120 napra leállította az Egyesült Államok teljes menekültprogramját.

Egy bíró lépett

Egy seattle-i szövetségi bíró pénteken az egész országban felfüggesztette Trump rendeletének végrehajtását.

Ezt követően nevetségesnek nevezte szombaton Donald Trump amerikai elnök, hogy egy szövetségi bíró pénteken ideiglenesen felfüggesztette az általa hét, muszlim többségű ország állampolgáraival szemben elrendelt beutazási tilalmat. Szerinte felül fogják bírálni a bíró döntését. Ennek az úgynevezett bírónak a véleménye, amely gyakorlatilag elveszi az országtól a bűnüldözést, nevetséges, és felül lesz bírálva! - bírálta az igazságszolgáltatás döntését Trump.

Bob Ferguson, Washington állam főügyésze közölte: a bírói döntés azonnali hatállyal felfüggesztette a rendelet végrehajtását az Egyesült Államok területén. Hozzátette: "A mai napon győzött az alkotmány. Senki sem áll a törvény felett, még az elnök sem". Donald Trump rendeletének kulcselemeit több szakértő is alkotmányellenesnek tartja.

James Robart bíró rendelete addig hatályos, amíg a bíróság mérlegeli, hogyan folytatódjon az ügy.
"Ha egy ország nem szabhatja meg, hogy ki léphet ki és be, és ki nem, különösen biztonsági okokból, akkor nagy baj van" - írta még Trump az egyik népszerű mikroblog oldalon. "Érdekes, hogy egyes közel-keleti országok egyetértenek a tilalommal. Ők tudják, hogy ha bizonyos embereket beengednek, abból csak halál és pusztulás lesz" - tette még hozzá az amerikai elnök.

Minden vissza?

Az amerikai belbiztonság (Homeland Security) nemrégiben bejelentette, hogy teljes egészében eltörli Trump tilalmát.

A CNN szerint több mint százezer muszlim állampolgár vízumát vontak már be, aminek igen nagy részét már fizikailag is megsemmisítették. Az amerikai belbiztonság nagy erőkkel dolgozik rajta, hogy a bevont vízumokat a tulajdonosok újra megkaphassák és minden visszaálljon a tilalom előtti állapotba, így bárkiben jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mégis mire volt jó ez az egész - számolt be a 444.hu.