Sokakat érintő fogyasztóvédelmi kérdésben döntött az Európai Bíróság

Az online kereskedők előszeretettel tagadják meg egyes termékek (ruházat, matrac) visszavételét higiéniai okokra hivatkozva. Az Európai Bíróság azonban egy konkrét ügyben a fogyasztó javára döntött.
Szász Péter, 2019. március 27. szerda, 12:41
Fotó: Getty Images

Az ügy azzal kezdődött, hogy valaki a slewo német online kereskedő oldalán vásárolt egy matracot, amelyet a kiszállítás után kibontott a fóliacsomagolásból.

Online vásárlás esetén a vevő 14 napig minden indoklás nélkül elállhat az ügylettől. Ebben az esetben is ez történt, az illető visszakérte a matrac 1094,52 eurós árát és a szállítási költséget.

A slewo azonban ezt megtagadta, arra hivatkozva, hogy "a fogyasztók jogairól szóló irányelv kizárja az elállási jogot az olyan lezárt csomagolású áruk [...] esetében, amelyek egészségvédelmi vagy higiéniai okokból a csomagolás kiszállítást követő felbontása után nem küldhetők vissza".

Az ügyből per lett, és az eljáró német szövetségi legfelsőbb bíróság az hatályos irányelv értelmezését kérte az Európai Bíróságtól, amely szerint

egy interneten vásárolt matrac védőfóliájának fogyasztó általi eltávolítása nem akadályozza őt az elállási jogának gyakorlásában.

Az elállási jog célja a fogyasztó védelme a távollevők közötti adásvétel sajátos esetében, amikor a szerződés megkötése előtt a fogyasztónak nincs lehetősége arra, hogy ténylegesen megtekintse az árut. E jog tehát a távollevők között kötött szerződésből eredő, a fogyasztóra nézve hátrányos helyzetet egyenlíti ki, megfelelő gondolkodási időt biztosítva számára, mialatt lehetősége van a megvásárolt áru megvizsgálására és kipróbálására az áru jellege, tulajdonságai és működése megállapítása céljából - hívja fel a figyelmet a bíróság.

A kivételeknél az árunak a jellege indokolhatja a csomagolásának egészségvédelmi vagy higiéniai okokból történő lezárását. Egy ilyen áru csomagolásának felbontása tehát megfosztja az árut az egészségvédelmi és higiéniai garanciáitól. Miután a fogyasztó felbontja a csomagolást, és az nem nyújt a továbbiakban egészségvédelmi és higiéniai garanciát, fennáll a kockázata, hogy ezen áru nem képezheti már harmadik fél általi használat tárgyát, és így nem tehető újból értékesíthetővé.

A matrac azonban nem tartozik a kivételek közé

Csupán azért, mert felbontották még nem válik alkalmatlanná arra, hogy újra eladják.

Elég arra gondolni, hogy

egy és ugyanazon matracot használnak a szállodák egymást követő vendégei, illetve hogy létezik használtmatrac-piac, valamint hogy a használt matracokat is alá lehet vetni mélytisztításnak.

Az elállási jognál a matrac egy ruházati termékhez hasonlítható, amely kategória tekintetében az irányelv kifejezetten előírja a próbát követő visszaküldés lehetőségét.

HOZZÁSZÓLÁSOK