Európai Bizottság: a magyarok ne a határt zárják le, teszteljenek többet!

Magyarország szeptember elsejétől nem enged be külföldi állampolgárokat területére, ami az Európai Bizottság szerint nem a jó irányba tett lépést. Szerintük a szabad mozgás jogát így nem érdemes korlátozni, helyette a tesztelés és a karanténszabályok kiterjesztése lehet a megoldás.
Szabó Dániel, 2020. szeptember 5. szombat, 09:10
Fotó: Getty Images

Az Európai Bizotság attól tart, hogy mások is követik azt a magyar példát, hogy a járvány második hullámának erősödésével az országok először a határaikat zárják le. A budapesti kormány még a múlt héten döntött arról, hogy senkit sem engednek be az országba szeptember 1-től, azóta viszont először a visegrádi országok állampolgárai kerültek a kivételek közé, majd péntek este újabb lazításokat jelentettek be.

"Amilyen gyorsan bevezették, olyan gyorsan módosítgatja a magyar kormány a határzárat" - idézi az Euronews Ylva Johansson, az unió belügyi biztosát, aki szerint a Bizottság nem tartja követendő útnak a határokon bevezetett teljes korlátozásokat.

"Jelen helyzetben folyton valamilyen zónában találja magát az ember. Vörös zónában, vagy narancsban, vagy zöldben, egyik színből hirtelen más szín lesz, és rögtön egy új helyzet áll elő. Az állampolgároknak joguk van hozzá, megilleti őket az, hogy tudják, milyen zónában vannak éppen"- mondta Johansson. A Bizottság közös kritériumokat javasol minden új korlátozásra a pozitív tesztek százalékos aránya és az elvégzett vizsgálatok száma alapján, egységesítenék a színkódok alkalmazását is az unió területén.

"Belépési tilalom helyett inkább tesztelést és karantén alkalmazását várjuk a kormányoktól. A tesztelés könnyítheti meg az utazást. És a különféle színű zónákra vonatkozó szabályoknak teljesen egyértelműeknek kell lenniük" - kritizálta tovább a magyar intézkedéseket, és részletezte Johansson, hogy milyen irányba kellene ellépni. Az Európai Parlament képviselőinek többsége osztja ezt a véleményt.

Péntek este a Bizottság már részletezte is javaslatcsomagját. Ebben négy olyan kulcsfontosságú területet határoz meg, amelyeken a tagállamoknak szorosabban kell együttműködniük:

  • a tagállamok számára közös kritériumok és küszöbértékek megállapítása annak eldöntéséhez, hogy indokolt-e utazási korlátozások bevezetése;
  • a közös kritériumok alapján besorolt területek elfogadott színkódokkal történő feltüntetése;
  • a magas kockázatú területekről érkező utasok esetében alkalmazandó intézkedések közös keretrendszerének kidolgozása;
  • a nyilvánosság egyértelmű és időben történő tájékoztatása az esetleges korlátozásokról.

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy korlátozó intézkedések bevezetésekor minden tagállam vegye figyelembe az alábbi kritériumokat:

  • az adott területen az utóbbi 14 napban regisztrált új Covid-19 esetek teljes száma 100 ezer főre vetítve;
  • az adott területen az utóbbi 7 napban elvégzett összes Covid-19-tesztből a pozitív eredményt hozó tesztek százalékos aránya;
  • az adott területen az utóbbi 7 napban elvégzett Covid-19-tesztek száma 100 ezer főre vetítve.

A további tudnivalókról ebben a cikkben írtunk részletesen:

 

Rendet vág az EU - így lehetne korlátozni a szabad mozgást a kormányoknak

Az Európai Bizottság olyan tanácsi ajánlásra irányuló javaslatot fogadott el, ami összehangolja uniós szinten azokat az intézkedéseket, amelyek révén a tagállamok a koronavírus-járvány miatt korlátozzák a szabad mozgást. A vírus terjedésének megfékezése, a polgárok egészségének védelme, valamint az unión belüli, biztonságos körülmények közötti szabad mozgás fenntartása érdekében azoknak az intézkedéseknek, amelyek a mozgásszabadság korlátozására irányulnak, jól összehangoltnak, kiszámíthatónak és átláthatónak kell lenniük.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix10, 2020.09.05 17:12

@matura:
Neked van vajdád more?
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2020.09.05 17:07

a kontár vajda általé irányított fürkészek az isten pénzét is elszórták drág , alaklmatlan és tizszeres számu korrupciótól büzlő gépekre, tesztekre, egyszerübb eszközökre a motogp, rakéták, tankok és oligarchák mellett nem maradt pénz
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix10, 2020.09.05 17:03

@flydomi:
Dél-Korea rossz példa!
Ott 15 éven belül ez a 3. koronavírus járvány!!!!
Komplett, fullon kiépített hálózattal rendelkeznek ilyen esetekre és a LAKOSSÁG RENDKÍVÜL FEGYELMEZETT!!
És ez en van a lényeg, a tesztelés önmagában ld. a franciákat semmit sem ér.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2020.09.05 16:37

Az Európai Bizottság már többször bizonyította hozzáértését , csak azt nem , hogy mihez is értenek!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Denden, 2020.09.05 15:05

Ilyen hazai fertőzési ütem mellett le kell zárni a határokat! Azért, hogy a vírust bent tartsuk. Most Magyarország éllovas a terjedési sebességgel. A végén súlyosítanánk a hanyatló Nyugat helyzetét.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html