Az EU tagállami vezetőinek júliusi megállapodása még csak arról szólt, hogy pénzügyi következményekkel csak az unió pénzügyi érdekeinek sérelme járhat, az Európai Parlament azonban már akkor jelezte, hogy ennél tágabb megfogalmazás esetén fogja támogatni az uniós költségvetési javaslatot, amelynek része a jogállami feltételrendszer - írja a hvg.hu-n megjelent cikkében az EUrológus.

"Sikerült kidolgozni egy olyan mechanizmust, amely azon túl, hogy nagyon komoly antikorrupciós intézkedést tartalmaz, a jogállamiság sérelmére is kiterjed. Például alkalmazható a bírói függetlenség megsértése esetére is, illetve támaszkodik az Európai Bizottság által bevezetett jogállamisági jelentések tartalmára is. Kijelenthető, hogy hosszú évek után végre van egy olyan garancia az Európai Unió kezében, amely a jogállamisági garanciákhoz kötheti az uniós pénzek kifizetését" - mondta Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője, a parlamenti tárgyalódelegáció tagja az EUrológusnak. A képviselő azt is hozzátette, hogy a pénzek nem vesznek el, a végső jogosultak megkapják az uniós támogatásokat.

A megállapodásban az szerepel, hogy csak az Európai Tanács indíthatja el a mechanizmust, a tagállamok kétharmadának kell róla szavaznia minősített többséggel, ez pedig ellenkezik azzal, amit az EP szeretett volna elérni - hívta fel a figyelmet a 24.hu. A parlament azt akarta elérni, hogy automatikusan induljon el az eljárás, és a leállításához kelljen szavazni a tanácsban. Szerepel a javaslatban az úgynevezett vészfék is, amellyel a tanács két hónapra felfüggesztheti a mechanizmust, hogy tárgyalhasson róla. Így a gyakorlatban az egy hónapos határidő három hónapossá válik.

A magyar kormány zsarol, vagy őt zsarolják?

A jelenlegi magyar kormány az eddigi nyilatkozataiban rendre ellenezte ezeket a törekvéseket - hívta fel a figyelmet az uniós hírügynökség. Ha ilyen tartalom kerül a jogszabályba, akkor a magyar parlament nem járul hozzá a 750 milliárd eurós uniós hitelfelvételhez. Ezzel pedig lehetetlenné válna az uniós gazdasági újjáépítési csomag beindítása és működtetése egész Európában.

Az alkut megerősítette az Európai Tanács is.

A megállapodás hírére reagált Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán. Megismételte a korábbi magyar kormányzati véleményt, amely szerint "az Európai Parlamentnek a járvánnyal és nem politikai, ideológiai vitákkal kellene foglalkoznia. Elfogadhatatlan, hogy az Európai Parlament a jelenlegi járványhelyzetben és az Európa gazdasága előtt álló súlyos kihívások ellenére sem hagy fel Magyarország politikai és ideológiai zsarolásával."

"Az uniós költségvetés egyetlen eleméről sincsen megállapodás addig, amíg az összes eleméről meg nem állapodtunk. Magyarország letette az asztalra saját javaslatát, ami valódi költségvetési ellenőrzési mechanizmust hozna létre, nem pedig ideológiai zsarolási eszközt" - véli Varga.

A 2020 októberének elején az Európai Parlament megrendelésére elvégzett közvélemény-kutatás szerint tízből nyolc uniós válaszadó (77 százalék) támogatja azt az elvet, hogy a tagállamoknak adandó uniós kifizetések feltétele a jogállamiság tiszteletben tartása és a demokratikus elvek alkalmazása legyen. A megkérdezett magyarok 72 százaléka, inkább (36 százalék) vagy teljes mértékben (36 százalék) egyetért az elvvel.