EU a fehérorosz választásról: nem szabad, nem tisztességes

A Fehéroroszországban vasárnap tartott elnökválasztást megelőző kampány során az ország polgárai kinyilvánították a demokratikus változás iránti vágyukat, a választások azonban nem voltak sem szabadok, sem tisztességesek. Fehéroroszország népe többet érdemel - jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió (EU) nevében tett nyilatkozatban kedden. Kedden Lukasenka fehérorosz elnök szinte az egész országban lekapcsoltatta az internetet.
Domokos Erika, 2020. augusztus 11. kedd, 21:05
Fotó: Getty Images

A választási megfigyelők jelentései azt mutatják, hogy a választási folyamat nem felelt meg az elvárt nemzetközi normáknak. A hatóságok aránytalan és elfogadhatatlan módon alkalmaztak erőszakot a választások estéjén felvonuló tömeg ellen, a fellépés legalább egy ember halálát és sokak megsebesülését eredményezte. Ezreket tartóztattak le, a gyülekezés, a média- és a szólásszabadság elleni fellépés fokozódott - mondta az MTI szerint az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Az Európai Unió felszólítja a fehérorosz hatóságokat, hogy azonnal és feltétel nélkül engedjék szabadon az összes fogvatartottat - közölte Josep Borrell. Több politikai fogoly 2015-ben elért szabadon bocsátása óta az EU és Fehéroroszország közötti kapcsolat javult, az emberi jogok és a jogállamiság terén elért haladás nélkül azonban a viszony romlásnak indul.

Lekapcsolták az internetet
Komoly kockázatot vállalt kedden a vélhetően elcsalt választáson újrázó Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, aki gyakorlatilag az egész országban lekapcsoltatta az internetet - írja a Guardianra hivatkozva a 24.hu.
A fehéroroszok újabb tüntetéseket szerveztek, de eléggé megnehezíti most a helyzet, hogy elvágták őket a külvilágtól. Lukasenka a lépéstől azt reméli, hogy a tömeges tüntetések abbamaradnak. Arra, hogy egy országban szándékos leállítják az internetet, példátlan a modern Európában - jegyzi  meg a cikk írója.

Az EU is léphet a felelősökkel szemben

Az EU figyelemmel kíséri a fejleményeket, és azok értékelése alapján ad választ, illetve a kialakult helyzetet tekintetbe véve alakítja Fehéroroszországgal fenntartott kapcsolatait. Az uniós lépések között az erőszak alkalmazásáért, az indokolatlan letartóztatásokért, valamint a választási eredmények hamisításáért felelős személyek elleni intézkedések meghozatala is szerepelhet - mondta Borell.

"Felszólítjuk a fehérorosz politikai vezetést, hogy kezdeményezzen valódi és átfogó párbeszédet a társadalom szélesebb rétegeivel a további erőszak elkerülése érdekében." Az EU továbbra is támogatja a demokratikus, független, önálló, virágzó és stabil Fehéroroszországot - tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Több ezer embert tartóztattak le

A minszki választási bizottság előzetes eredményei szerint a vasárnapi elnökválasztáson a hivatalban lévő Aljakszandr Lukasenka győzött a szavazatok 80,08 százalékával. A fő ellenzéki jelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja pedig 10,9 százalékot szerzett.

Az ellenzék kétségbe vonja a választás tisztaságát. Az exit poll eredmények közzététele után az országban több helyen is összecsapások törtek ki a rendőrség és az ellenzék hívei között. Ezekben legalább egy tiltakozó életét vesztette, és sokan - köztük a biztonsági erők tagjai közül is néhányan - megsebesültek. Vasárnap mintegy háromezer, hétfőn pedig több mint kétezer tüntetőt vettek őrizetbe. Cihanouszkaja kénytelen volt Litvániába távozni.

Lukasenka hétfőn azt állította, hogy külföldről - Lengyelországból, Nagy-Britanniából és Csehországból - irányították a vasárnap esti tüntetéseket. Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter alaptalannak nevezte a vádat.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2020.08.12 09:08

Nem sok helyen van tisztességes választás.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html