Európai Parlament: példátlan dolgot vetnének be az Orbán-kormánnyal szemben

Orbán Viktor európai pártcsaládján múlik, elindítják-e az alapjogi eljárást Magyarországgal szemben. A nemzeti konzultációval épp elég képviselő jóindulatát játszotta el ehhez a kormány - írja az Index.hu Eurológus blogja.
K. Kiss Gergely, 2017. május 11. csütörtök, 22:44
Fotó: Reuters

Készítsék elő a magyar kormány ellen az Európai Unió hetes cikke szerinti eljárás megkezdését - kéri egy európai parlamenti javaslat. A baloldali frakciók közös határozattervéről jövő szerdán szavazhatnak. Ezzel zárják le a Magyarországról szóló vitát, amelyen két hete Orbán Viktor is részt vett - olvasható a portálon.

Ilyen még korábban nem volt

A hetes cikk szerinti eljárást még soha egyetlen tagállammal szemben sem vetették be. Rögtön beelőznénk Lengyelországot, amely - az EU-ban elsőként - az eljárás előszobájáig, az Európai Bizottság jogállamisági mechanizmusáig jutott.

A hetes cikk akkor indítható, ha egy országban a gyanú szerint veszélyeztetik az uniós alapjogokat. A legvége büntetés, például az adott kormány EU-s szavazati jogának felfüggesztése lehet. Eddig azonban csak akkor jut el az eljárás, ha hónapokon keresztül tárgyalnak Magyarországgal eredménytelenül.

A "jogi atombombaként" emlegetett eljárás megkezdésére többek között az Európai Parlament is javaslatot tehet. A baloldali frakciók arra utasítanák az EP jogi bizottságát, hogy kezdeményezze a megfelelő eljárást annak érdekében, hogy a Parlament szavazhasson egy indokolt kezdeményezésről, amely felszólítja a [miniszteri] Tanácsot, hogy a hetes cikkelyben lefektetetteknek [...] megfelelően járjon el. Azaz egyelőre nem magát az indokolt kezdeményezést szavaznák meg, de megtennék ehhez az első lépést.

Csúnyán visszaüthet a nemzeti konzultáció

A javaslatot benyújtó négy frakciónak összesen 360 képviselője van, ami nagyon közel van az alapesetben 376 fős többséghez. Az átszavazók, a hiányzók és tartózkodók, valamint a (túlnyomórészt jobboldali, euroszkeptikus vagy EU-ellenes) kisebb frakciók és függetlenek miatt nem lehet biztosan kijelenteni, hogy átmegy-e a javaslat vagy sem. Jó eséllyel azon fog múlni, hogy a baloldaliak elég képviselőt tudnak-e átcsábítani a Fidesz saját csoportjából, az Európai Néppártból.

A Néppárt saját tervezetet adott be. Korábban a szóvivőjük emlegette a hetes cikket, de a beadványukban nem utalnak rá közvetlenül. Burkoltan viszont igen: a jogi szakbizottságot arra kérik fel, hogy tegye meg a szükséges lépéseket, ha a magyar kormány nem hozott megfelelő intézkedéseket és veszélyben lennének az uniós alapjogok. Arra is felszólítják a kormányt, hogy tartsa be Európa Tanács ajánlásait. Ezek felfüggesztetnék a lex CEU végrehajtását és a készülő civiltörvény parlamenti vitáját.

A Néppártból valószínűleg jó néhányan átszavaznak a baloldali frakciók tervezetére. Április végén a Néppárt elítélte a tényekkel hadilábon álló nemzeti konzultációt, ami így - a kormány állításával homlokegyenest ellenkezőleg - gyengíti Brüsszelben a magyar álláspontot. Orbán Viktor valamit meg is ígért a CEU-ról, de hogy pontosan mit, arról vita folyik. Az ATV fideszes forrásai szerint még a saját európai parlamenti képviselőik se tudják pontosan.

A Politico korábban - a Fidesszel szemben hagyományosan ellenséges luxemburgiak mellett - a belgiumiakat, a finneket, a hollandokat és a svédeket emlegette a Néppártból, mint akik besokalltak. Ők együtt tizenhatan vannak, és a hírportál szerint néhány németnek is elege van. Még egy fideszes EP-képviselő is azzal számolt az ATV-nek, hogy meglesz a baloldali határozat mögött a többség.

Kérdés, hogy mire mennének a többséggel. Az eljárást a tagállami miniszterek tanácsának négyötödös többsége indíthatja el, az Európai Parlament erre csak javaslatot tehet. Az érintett ország kimarad a tanácsi szavazásnál, de még így is csak nagyjából a tagállamok kétharmadában van baloldali vezetésű kormány. Amíg az Európai Néppárt többsége fedezi a Fideszt, nem sok esély van rá, hogy ezen a szűrőn átmenjen az eljárás. Arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag kizárt elérni a végét, ahol szankciókat fogadnának el. A második szakasz feltétele, hogy az állam- és kormányfők egyhangúlag elmeszeljék az adott országot az alapjogok megsértése miatt. A lengyelek garantáltan vétóval mentenék ki Orbán Viktort, aki korábban fordított esetre beígérte: ugyanígy tenne, ha Varsó jutna el a büntetésig.

A korrupciót is felemlegetnék

A baloldaliak tervezete a hetes cikk előkészítése mellett egy terjedelmes vádlistát olvasna a kormány fejére a szólásszabadságtól a civil szervezetek korlátozásán és akadályozásán át az alkotmányos rendszer gyengítéséig. Ezek együtt "rendszerszintű fenyegetést jelenthetnek a jogállamiságra". A helyzet "az EU tesztje, hogy bizonyítsa a cselekvési hajlandóságát arra válaszul, hogy egy tagállam a saját alapértékeit fenyegeti és szegi meg". Felvetnék számos korrupciós és összeférhetetlenségi ügy "aggasztó gyanúját", és az Európai Bizottsággal keményebben vizsgáltatnának ki az uniós források felhasználását. Emellett felszólítják a kormányt, hogy vonja vissza a lex CEU-t, a menekültügyi őrizetet és a civiltörvény tervezetét.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krax, 2017.05.13 00:06

@krix2: "Sosem lesz olyan magyar cég mert a nagypénzű külhoniak egyszerűen felvásárolják."

Na tipikus gondolatmenet, esetleg azon is el lehetne gondolkodni, hogy ha az "állam" bácsi kevesebb ostoba beruházást hajtana végre, legalább az "állam" alkalmazottainak fizethetne EU szintű béreket, a közmunkásnak legalább a megélhetési minimumot és akkor: 1 veregethetné a mellét, hogy élen jár a jó példával, 2 a versenyszférát is ösztönözhetné a magasabb bérfizetésekre, de addig, ameddig a spórolás nekik abból áll, hogy kirugdossák a "kisembereket" és utána visszafoglalkoztatják közmunkásként, addig nincs igazán mire büszkének lenni, sőt inkább nagyon szégyellhetnék magukat, mint a "Nemzet" jótevői!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2017.05.12 22:12

Orbánia elmondhatja: Tisztességből szarul állunk!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

v007zsolt, 2017.05.12 21:53

@krix2: Te tényleg ilyen gazdasági analfabéta vagy!!!! Szerinted mennyivel tudnak olcsobban szállitani alacsonyabb bérköltség mellet a kelet európai cégek mint a nyugati verseny társaik??? Igen az alacsony keleti bérek miatt aggodnak!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix2, 2017.05.12 21:30

https://www.mosz.hu/hirek/komm%C3%BCnik%C3%A9
"Az örvendetes 2017. évi minimálbér és garantált bérminimum emelések ezt a helyreállított igazságos belső arányt borították fel, ezt fokoznák a 2018-ra tervezett emelések is! Éppen ezért ragaszkodnak a korrekcióhoz"

Tipikus magyar mentalitás, nem a bér nagysága a gond, hanem az, hogy nekik több jár mint másoknak.
Az irigység nagy úr, ez ennek a tetű országnak a megrontója...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix2, 2017.05.12 21:24

@Abbe:
"Amint lesz egy olyan magyar tulajdonú cég ahol több ezer embernek adnak biztos megélhetést "

Sosem lesz olyan magyar cég mert a nagypénzű külhoniak egyszerűen felvásárolják.
Senkinek sem érdeke a mi fölemelkedésünk. (Mexikó sem fog fölemelkedni, kell az olcsó munkaerő.)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html