A várakozásoknak megfelelően 0–0,25 százalékon hagyta az USA alapkamatát a Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága – az elemzők csak azt találgatták a döntés előtt, hogy a Fed döntéshozói milyen kommentárral indokolják meg a hitelköltségek tartását.

A testület közölte: hosszabb ideig ezen a rekordalacsony szinten szándékozik tartani az alapkamatot. Jelezte azt is, hogy az európai államadósság-problémák kedvezőtlenül érinthetik az USA gazdaságának növekedését is, bár a talpraállás "folyamatban van" és a munkaerőpiac fokozatosan javul. Az európai veszély említésére  a New York-i részvényindexek gyengüléssel reagáltak.

A bizottság megismételte, hogy az infláció még jó ideig alacsony maradhat.

A kiadott közlemény nem tesz említést az egyetlen, még élő, Term Asset-Backed Securities Loan Facility nevű vészhitelezési programról, amely a tervek szerint június 30-án zárul le. (Ez a program a kereskedelmi ingatlanpiacnak volt hivatott támaszt adni azzal, hogy segítette a jelzáloghátterű értékpapírok befektetőit a vásárlásban.)

A kamat 2008 decembere óta nem változott, és az elemzők az elmúlt hetekben egyre távolabb – egészen 2011 derekáig – tolták ki azt az időpontot, amikor újra emelkedésnek indulhat. További részleteket erről itt olvashat.