Egy statisztika, amiben tönkreverjük az EU-t

Egyre többen vásárolunk online, ám van néhány terület, ahol nincs olyan ország, amely felvehetné a versenyt a magyarokkal.
Dzindzisz Sztefan, 2018. november 26. hétfő, 18:48
Fotó: Shutterstock

Azt hitte most, hogy vége a Black Friday-nek, vége az őrületnek is? Nagyobbat nem is tévedhetett volna, hiszen a leárazásokat követő első hétfőn is folytatódnak az akciók, csak éppen Cyber Monday néven.

Ennek örömére az Eurostat most egy nagy adag statisztikával örvendeztette meg az oldalára tévedőket, például megtudhattuk, hogy amíg 2007-ben még csak a netezők fele vásárolt online, 2017-ben ez az arány már 68 százalék volt.

Persze ez is tagországonként változik, az élen az angolok állnak, hiszen náluk 86 százalék vásárolt az elmúlt 12 hónapban a világhálón, utána a svédek (84 százalék) jönnek, míg a dobogó legalsó fokára négy ország (Dánia, Németország, Luxemburg, illetve Hollandia) jutott fel, egyaránt 82 százalékkal.

Magyarországon összességében 42 százalékot mértek, amivel a mezőny utolsó harmadában foglalunk helyet. Igaz, ez is jelentős előrelépés a 2007-ben mért 21 százalékhoz képest. Ezzel az eredménnyel akkoriban még rosszabb helyen álltunk uniós összevetésben, hiszen csak Lettországot (19 százalék), Észtországot (13 százalék), Litvániát (19 százalék), Romániát (9 százalék) és Bulgáriát (8 százalék) előztük meg.

Azóta nagyot fordult a világ, a balti államok kivétel nélkül megelőztek minket (és az uniós átlagot), míg a két balkáni állam továbbra is uniós sereghajtó 23, illetve 27 százalékkal.

Mit vásárolunk és mit kevésbé?

Ahány ország, annyi vásárlási szokás - ez derül ki az Eurostat adataiból. Például Románia hiába sereghajtó a maga 23 százalékával, az online vásárlók közül ők azok, akik legnagyobb arányban vásárolnak ruhaneműket. A román e-vásárlók 75 százaléka ugyanis ilyen terméket vesz. A magyaroknál ugyanez az arány 51 százalék, míg a sereghajtó olaszoknál 39 százalék. A gyakran divatőrültnek nevezett olaszok tehát úgy tűnik inkább személyesen választják ki a legújabb ruhákat, amiket meg akarnak venni.

Érdekesség, hogy a magyar adatok egy kivételével minden kategóriában az uniós átlag alatt van. És hogy mi az egyetlen kivétel? Az elektronikai eszközök, ahol nemhogy átlag felett vagyunk, de egyenesen a hollandokkal holtversenyben az élre kerültünk 35 százalékkal. Azaz az online vásárló magyarok több mint harmada elektronikai eszközöket (is) vásárol. Az uniós átlag ebben a kategóriában egyébként 25 százalék.

Utazásnál a magyar adat (41 százalék) megközelíti az uniós átlagot (53 százalék), ahogy a könyvvásárlásnál (36 százalék vs 25 százalék) is.

Talán némileg meglepő, de ételt csak a magyarok online vásárlók mindössze 10 százaléka rendelt az interneten keresztül, míg az uniós átlag 24 százalék. Ebben a kategóriában a hollandok vezetnek 37 százalékkal, míg Horvátország a sereghajtó 5 százalékkal. Háztartási eszközöket az online vásárló magyarok 30 százaléka vásárolt már a világhálón, míg az uniós átlag 46 százalék.

HOZZÁSZÓLÁSOK