Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság emberközpontú gazdaságért felelős biztosa a prognózist ismertetve elmondta, az előrejelzés szerint az euróövezet bruttó hazai termékének (GDP) növekedése 1,2 százalékon stagnálhat 2020-ban és 2021-ben is.

Az Európai Unió egészében a növekedés várhatóan enyhén lassuló lesz, 2020-ban és 2021-ben 1,4 százalékra mérséklődik a 2019-es 1,5 százalékos ütemről. Mind az eurózóna, mind az EU növekedésére vonatkozó adatok nagyjából megfelelnek az őszi prognózisban szereplőkhöz.

Dombrovskis azt hangsúlyozta, hogy szem előtt kell tartani a változékonyabb, a geopolitikai helyzet okozta kockázatokat, amelyhez kereskedelmi bizonytalanságok is társulnak. A tagállamoknak ezért ki kell használniuk a lehetőséget a strukturális reformok végrehajtására a növekedés és a termelékenység fokozása érdekében. A magas államadóssággal rendelkező országoknak továbbá prudens költségvetési politikával kell megerősíteniük a gazdaságuk védelmét - sorolta az MTI tudósítása szerint.

Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos hozzátette, az európai gazdaság helyzetét tekintve biztató a kereskedelmi feszültségek csökkenése és a megállapodás nélküli brexit elkerülése. Ugyanakkor még mindig jelentős politikai bizonytalansággal kell szembenézni, ami megnehezíti a feldolgozóipar helyzetét. A koronavírust illetően, még túl korai lenne értékelni annak negatív gazdasági hatásának mértékét - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a külső környezet továbbra is kihívást jelent, a munkahelyteremtés, az erőteljes bérnövekedés és a támogató politikák kombinációja azonban segítheti az európai gazdaságot abban, hogy fenntartsa a mérsékelt növekedési pályáját. A lakossági fogyasztás és a beruházások, különösen az építőipar területén, továbbra is ösztönözni fogják a gazdasági növekedést.

Várhatóan számos tagállamban jelentősen növekedni fog a közlekedéssel és a digitális infrastruktúrával kapcsolatos közberuházások száma. A feldolgozóipar a stabilizálódás jeleit mutatja, a csökkenő globális kereskedelmi forgalom pedig elmozdulhat a mélypontról. Mindezek lehetővé teszik az európai gazdaság további bővülését, ugyanakkor nem tűnnek elégségesnek a növekedés ütemének felgyorsulásához.

A magasabb bérek kezdenek lecsapódni az árakban

Az inflációt illetően elmondta, az euróövezetben az inflációs előrejelzés (harmonizált fogyasztói árindex) 2020-ban 1,3 százalékra, 2021-ben pedig 1,4 százalékra emelkedett, ami a 2019-es őszi gazdasági előrejelzéshez képest mindkét évben 0,1 százalékpontos növekedést jelent. Ez azt jelzi, hogy a magasabb bérek az árakban is kezdenek lecsapódni, az olajárakkal kapcsolatban pedig némileg felfelé módosultak a feltételezések.

Az unió egészében a 2020-as inflációs előrejelzés szintén 0,1 százalékponttal, 1,5 százalékra emelkedhet, míg a 2021-es az őszi előrejelzéshez hasonlóan 1,6 százalék lehet.

Új kockázatok jelentek meg

Paolo Gentiloni arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes lefelé mutató kockázatok ugyan elmúltak, de közben újak jelentek meg, így összességében a kockázatok továbbra is lefelé mutatnak.

Az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi megállapodás első fázisa bizonyos mértékben hozzájárult a lefelé mutató kockázatok csökkentéséhez, de a Washington kereskedelempolitikáját övező nagyfokú bizonytalanság továbbra is akadályozza az üzleti hangulat szélesebb körű javulását - jegyezte meg.

Noha a december 31-ig tartó átmeneti időszakra vonatkozóan egyértelműek az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi kapcsolatok, továbbra is jelentős a bizonytalanság a jövőbeni partnerséget illetően. Mivel az unió és az Egyesült Királyság közötti jövőbeni kapcsolat még nem egyértelmű, a 2021-re vonatkozó előrejelzések azon a technikai feltételezésen alapulnak, hogy a kereskedelmi kapcsolatok tekintetében fennmarad a jelenlegi állapot - emelte ki.

Végezetül hozzátette, az új koronavírus megjelenése és annak a közegészségügyre, a gazdasági tevékenységre és a kereskedelemre gyakorolt hatása szintén lefelé mutató kockázatot jelent. Minél tovább tart, annál nagyobb a gazdasági hangulatra és a globális finanszírozási feltételekre gyakorolt dominóhatás valószínűsége.