Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Gary Kobinger a Reutersnek adott interjújában elmondta, a humán teszteket augusztus elején kezdhetik, ha ezek sikerre vezetnek, közegészségügyi vészhelyzetben októberben vagy novemberben már használhatják a vakcinát.

Kobinger, aki a sikeres Ebola próba vakcina kifejlesztését is segítette, úgy vélte, ezt a vakcinát könnyű gyártani, de arról nem beszélt, hogy mikor lesz hozzáférhető széles körben.

Az USA-nak két potenciális jelöltje van a Zika elleni oltásra. A humán klinikai vizsgálatok év végéig elkezdődhetnek, de az oltóanyag még évekig nem lesz széles körben elérhető - ezt amerikai illetékesek nyilatkozták csütörtökön.

A szúnyogok által terjesztett Zika vírus járványt hozzák összefüggésbe azzal, hogy Brazíliában több ezer csecsemő született agykárosodással, kisfejűséggel Egyelőre sem bizonyított hatású kezeléssel, sem vakcinával nem lehet védekezni a vírus ellen. Becslések szerint a fertőzöttek 80 százalékának nincsenek tünetei, ezért a terhes nők sem tudják, hogy megfertőződtek-e, vagy sem.

Robbanásszerűen terjed a fertőzés

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön Genfben a Zika robbanásszerű terjedésére figyelmeztetett, prognózisuk szerint több mint négymillió embert érinthet a Zika fertőzés az amerikai kontinensen.

A kanadai Kobinger, a Quebec City Laval Egyetem projektjének vezetője együtt dolgozik a Pennsylvaniai Egyetemmel, az Inovio gyógyszergyárral és a dél-korea GeneOne élettudományi intézettel. Joseph Kim, az Inovio vezérigazgatója is lehetségesnek tartja, hogy év végére elérhető lesz a vakcina. Bejelentése hatására az Inovio részvények árfolyama 7,5 százalékot erősödött a Nasdaq-on.

Más vakcinajelöltek fejlesztése lassabbnak tűnik.

A Sao Paulo-i Butantan Intézet múlt héten rekordidő alatt kifejleszthető vakcina tervekről beszélt, de mint kiderült, az igazgató szerint ez három-öt éves távot jelent.

A Kobinger-féle csapat vakcinája a vírust utánozva ingerli a szervezet immunrendszerét. Így az igazi vírus megjelenésekor az antitestek már jelen vannak, a felkészült immunrendszer pedig azonnali támadásra kész  a kutató szerint.