Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A károsanyag-kibocsátás csökkentése lehetővé tette az európai levegőminőség javítását, de nem elegendő mértékben ahhoz, hogy elkerülhetőek legyenek az emberi egészséget és a környezetet érintő elfogadhatatlan károk - olvasható Hans Bruyninckx, az EEA igazgatójának közleményében. A légszennyezés továbbra is az első a korai halálozást előidéző okok között: 2013-ban 41 országban 467 ezer ember halálát okozta.

A megfigyelőállomásokon mért adatok szerint 2014-ben a városi lakosság 85 százaléka volt kitéve az Egészségügyi Világszervezet által káros szintűnek ítélt finomrészecske-szennyeződésnek (a finomrészecskék mikroszkopikus porszemek, amelyek általában a fosszilis tüzelőanyagok égésekor keletkeznek).

A városban lakó európaiak 16 százaléka van kitéve az EU célkitűzéseit meghaladó szintű, a légutakban megtelepedni képes, 10 mikronnál kisebb részecskéknek, további 8 százalékuk pedig a 2,5 mikronnál kisebbeknek, amelyek annál veszélyesebbek, mivel a vérrendszeren keresztül hatolnak be a tüdőbe.

A légszennyező anyagok kibocsátása világméretekben ugyan csökkent, egyes ágazatok azonban nem tartják magukat a célkitűzésekhez, amelyek révén a városokban tarthatók lennének a levegőminőség normái, mások pedig még több szennyező anyagot bocsátanak ki.

A közúti közlekedés kiváltotta nitrogén-oxid kibocsátás (ez a gáz légzőszervi, illetve ér- és szívrendszeri megbetegedéseket okoz) az EEA szerint nem csökkent kellőképpen. A háztartásokban, illetve a kereskedelmi célú épületekben és intézményekben történő szén, illetve biomassza égetéséből származó 2,5 mikronnál kisebb finom-, valamint benzopiren-részecskék kibocsátásának szintje sem csökkent.

Ha a városokban van a legtöbb gond a levegő minőségével, a helyi és a regionális hatóságoknak központi szerepet kell játszaniuk a megoldások megtalálásában - vélte Karmenu Vella európai környezetvédelmi biztos. Az EEA optimistább: a mérőállomások háromnegyedében csökkent 2000 és 2014 között a 10 mikronnál kisebb finomrészecskék mennyisége, míg a 2,5 mikronnál kisebb részecskéké valamennyi mérőállomáson csökkent 2006 és 2014 között.