Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lényeg, hogy az "európai pártcsalád" eddig igencsak fiktív fogalmát megszemélyesítik. Azt, ami szabatosan megfogalmazva a jobbközép, kereszténydemokrata irányultságú Európai Néppárt és az Európai Szocialisták Pártja közötti küzdelem az Európai Parlament képviselői mandátumaiból való minél nagyobb részesedésért, egyszerűbben úgy is mondhatjuk, hogy Jean-Claude Juncker és Martin Schulz harca. Ez a harc az európai végrehajtó intézményrendszer kulcspozíciójáért, az Európai Bizottság elnöki tisztségéért folyik. Távolról sem egy amerikai elnöki jogkör, de mindenképpen olyan szerep, amelyben - és sokan ezt tartják az eddigi európai válságkezelésből leszűrhető egyik fontos uniós tanulságnak - nem elég nagy formátumú személyiségnek lenni, annak is kell látszani.

Természetesen nem csak ez a két frakció létezik az EP-ben, de ez a kettő az, amelyik eddig is a két legnagyobb létszámú képviselőcsoportot adta, és a mostani közvélemény-kutatásoknak is az éllovasa - jelenleg statisztikai hibahatáron belülinek tekinthető különbséggel.

A harmadik helyen eddig a liberálisok voltak, a negyediken pedig a zöldpártiak. A friss felmérések ugyanakkor azt mutatják, hogy a válság megtette a maga hatását: a liberális gazdaságfilozófia veszített vonzerejéből, és növekszik egyfelől az európai intézményekkel szemben mélységes ellenszenvet mutató radikális jobboldal, másfelől a szocialistáknál, szociáldemokratáknál jóval radikálisabb baloldal népszerűsége.

A néppártiak csúcsjelöltje, Juncker az egyik legtapasztaltabb európai politikus. Azon túl, hogy közel két évtizeden át volt Luxemburg kormányfője, hosszú évekig elnökölt az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek a testületében is. Nélküle az euró és az eurózóna nem lenne az, ami - és ez akár pozitív, akár negatív olvasatban is igaz.

Az európai szocialisták azt a német Schulzot tették meg csúcsjelöltjüknek, akinek semmilyen kormányzati tapasztalata nincs, ám aki sokak szemében példamutató európai politikusnak bizonyult azzal, ahogyan szocialista EP-frakcióvezetőből minden pártcsalád által elfogadott módon ténykedő, a parlament szerepének és általában az unió demokratikus jellegének növelésére törekvő EP-elnökké vált.

Az előjelek szerint erősen jellemzi majd a kampányt a Juncker-Schulz párharcban megszemélyesített versengés, így például a két politikai vezető között külön tévévitát is terveznek.

A liberálisok csúcsjelöltje Guy Verhofstadt flamand politikus, korábbi belga miniszterelnök, az eddigi liberális EP-frakcióvezető. Ő egyszer már komolyan szóba került az európai bizottsági elnöki posztra - akkor Tony Blair brit miniszterelnök zúzta szét ambícióit. Verhofstadt most olyan erőteljes retorikával képviseli a föderális Európa, az "Európai Egyesült Államok" létrehozásának eszméjét, hogy teljességgel kizárt az Európai Bizottság élére történő megválasztása, még abban az esetben is, ha a néppártiak és a szocialisták nem bírnának egymással, és valamiképpen tere nyílhatna egy nevető harmadiknak.

A zöldek egyszerre két csúcsjelöltet is megneveztek, a francia José Bové és a német Franziska Keller személyében. Mindketten EP-képviselők voltak eddig. Bové emellett mezőgazdasági kistermelő, az antiglobalizmus ismert aktivistája, Keller pedig - fiatal, mindössze 32 éves.

Az eddigi EP-ben hét frakció működött. A frakcióalakítás feltétele, hogy legalább 25 EP-képviselő álljon össze az uniós tagországok legkevesebb egynegyedéből, ami jelenleg hét tagállamot jelent. Akik nem tudnak frakciót alkotni, független képviselőként jóval hátrányosabb helyzetben vannak, mint a frakciótagok, mind a parlamenti tisztségek, megbízatások elnyerési esélye, mind a hozzászólás lehetősége tekintetében.

Az unióval foglalkozó elemzők érdeklődéssel várják, hogy a különböző országok "euroszkeptikusnak" mondott, többnyire a politikai paletta jobb szélén elhelyezkedő tényezői milyen arányban kerülnek majd be az új EP-be, ott ki kivel lesz és kivel nem lesz hajlandó összeállni - magyarán: létrejön-e az, ami eddig nem volt, az uniós kötelékek lazításán, sőt akár teljes szétzilálásán ügyködő EP-frakció.