Ez a válság csak a kezdet, rút világ jön 2025-ig

A dollár visszaszorulása, államkapitalizmus Amerikában - ezt hozza a közeljövő.
NAPI Online, 2008. november 21. péntek, 10:09
Fotó:

Veszélyes világot vizionál a mostantól 2025-ig tartó nemzetközi gazdasági és politikai fejleményeket előre jelző elemzésében az amerikai National Intelligence Council hírszerző ügynökség. A Global Trends 2025 című jelentés szerint a jelenlegi pénzügy válság csak az első felvonása a világ gazdasági átrendeződésének - derül ki a Reuters összefoglalójából.

A fejlemények sorában első helyen a dollár mint vezető deviza visszaszorulása szerepel, az elemzők szerint az amerikai valuta első lesz az egyenlők között. A Kína és India által követett államkapitalista modellt lényegében az Egyesült Államok is átveheti és a három ország versenyezni fog egymással a világ többi részének befolyásolásáért. Oroszország lehetőségei bizonytalanok, mert teljesen kiszolgáltatott energiaiparának, Irán, Törökország és Indonézia azonban növelni fogja befolyását.

A többpólusú világ kevésbé lesz stabil, mint a két- vagy egypólusú volt, növekedni fog a konfliktusok veszélye. A globális felmelegedés érezhetővé válik, ezért az összeütközése tárgya a víz-, élelmiszer- és energiahordozó-készletek feletti uralom lesz. Stratégiai konfliktusok alakulnak ki a kereskedelmi, technológiai, innovációs fölény megszerzéséért, ráadásul nem zárhatók ki a 19-20. századi típusú fegyverkezési versenyek sem. Ez utóbbi különösen fenyegeti a Közel-Keletet, miután Irán bizonyosan atomhatalommá válik.

A gazdaságság a nyugati világtól az olajban gazdag arab országok és Oroszország felé, továbbá az emelkedő ázsiai ipari hatalmak felé vándorol. A szegény-gazdag ellentét elmélyül, Afrika instabilitása elmaradottsága miatt nő.

Az olajalapú energiatermeléstől az alternatív forrásokra való átállás erősen előrehaladott állapotban lesz 2025-re vagy már be is fejeződik. A nap- és a szélenergia kínálják a legjobb olcsó energiaforrást.

A nukleáris konfliktusok veszélye a technológia terjedésével kicsit nő, de még így sem lesz nagy. Ami a terroristatámadásokat illeti: nagyobb a kockázatta a biológiai eszközökkel végrehajtott akcióknak, mint a nukleáris támadásnak. A terrorizmus veszélye azzal párhuzamosan csökkenhet, ahogy az arab országok jobb tanulási-munkavállalási lehetőséget tudnak kínálni fiatal polgáraiknak.

HOZZÁSZÓLÁSOK