Andrzej Duda lengyel államfő hivatalos vietnami látogatása idején számos megállapodást írtak alá a két fél képviselői - számolt be a gazeta.pl. A legfontosabb szerződés egy 250 millió eurós (77,5 milliárd forint, öt focistadion ára) lengyel hitelről szól. A varsói vezetés ezzel igyekszik élénkíteni a lengyel áru- és tőkekivitelt..

A több mint egymilliárd zloty ténylegesen a lengyel cégeknél fog kikötni, de erősíti a két ország közti gazdasági kapcsolatokat is, amelyre szükség is van, hiszen ezek értéke jelenleg mindössze évi kétmilliárd dollár. Ráadásul a varsói statisztikák szerint sokkal többet vásárolnak a lengyelek Vietnamban, mint fordítva. Az idei év első félévében az import értéke 3,4 milliárd zloty, míg az exporté nem egészen 515 millió zloty volt.

Magyarország stratégiai partnerének választotta Vietnamot. Orbán Viktor miniszterelnök szeptemberben négy olyan területet is megjelölt, ahol Magyarország jól tudna segíteni Vietnamnak: ilyen az egészségügyi ipar, a vízgazdálkodás és vízipar, az informatika, valamint a mezőgazdaság, különös tekintettel az élelmiszer-biztonságra. Megállapodás született arról, hogy Magyarország kórházat épít Vietnamban.

Az első új üzletek közé tartozhat majd a WISS különleges tűzoltó- és rendőrautóinak értékesítése Vietnamban. Ugyanez a helyzet a Cenzin által gyártott csónakokkal. Korábban jó üzletet kötött az Adamed-csoport gyógyszeripari cég, amely 50 millió dolláros értékű beruházást hajt végre a vietnami fővárosban. Eddig ez a legnagyobb közvetlen lengyel tőkeberuházás az ázsiai országban.

A nyitókép forrása: Pixabay.