Úgy tűnik, hogy a Nyugat és Oroszország is igyekszik legalább korlátok közé szorítani a Krím orosz bekebelezése miatt kialakult kisebb hidegháborút - derül ki a Reuters összegzéséből. A világ legfejlettebb országai az USA vezetésével eldöntötték, hogy bojkottálják a G8 Szocsiba tervezett csúcsértekezletét, és ehelyett Oroszország elhagyásával G7-ként folytatják együttműködésüket. A Kreml erre jelezte, hogy fenntartaná kapcsolatait a G8 keretében.

Az orosz fél kész folytatni részvételét ebben a testületben, beleértve a legfelsőbb szintű találkozókat is - tolmácsolta az Interfax hírügynökség Dmitrij Peskov, Vlagyimir Putyin államfő szóvivője szavait. Ezzel egyidejűleg David Cameron brit miniszterelnök a G7 nevében világossá tette, hogy ha Oroszország a krímihez hasonló katonai beavatkozásra szánná el magát Dél- és Kelet-Ukrajnában, arra kemény gazdasági szankciókkal válaszolnának.

Máris fáj

Az enyhülés jelének tekintik a szakértők, hogy az orosz gazdasági minisztérium elismerte: az első negyedévben 70 milliárd dollárnyi tőke hagyhatja el az országot, ami tíz százalékkal több, a tavalyi egész éves tőkekiáramlásnál. Az orosz GDP lényegében stagnál, miközben az infláció a rubel gyengesége miatt megugrott - és ezek az adatok még a konfliktus kiéleződése előtti időszak folyamatait mutatják.

Ezzel egyidejűleg a német üzleti hangulat öt hónapja először romlott márciusban - derült ki az Ifo gazdaságkutató intézet adataiból. A gazdaság szereplőit kezdi aggasztani, milyen hatással lesz üzletükre a feléledt hidegháború. Ha további, keményebb, gazdasági jellegű szankciók jönnének, az sok német céget szíven ütne.

Beszélgessünk!

A kijevi hatalomváltás óta először felső szintű találkozót tartottak orosz és ukrán kormánytagok. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Hágában találkozott ukrán kollégájával, Andrij Descsicával. Moszkva nem ismeri el az ideiglenes ukrán kormányt. Lavrov kijelentette, hogy országa nem szándékozik erőt alkalmazni Ukrajna déli és keleti részén, Descsica tiltakozott a Krím beolvasztása ellen. Abban egyetértettek, hogy nem érdekük a helyzet olyan élezése, ami halálos áldozatokkal járó összecsapásokhoz vezethet.

További lépés az enyhülés irányába, hogy Kijev kivonja a Krím félszigeten tartózkodó katonai erőit, Oroszország pedig hozzájárul ahhoz, hogy a páneurópai biztonsági szervezet (OSCE) megfigyelői egész Ukrajna területén tevékenykedjenek. A korábbi orosz álláspont szerint az OSCE mandátuma nem vonatkozik a Krímre. Kijev visszalépett attól is, hogy az áram- és a vízellátás megszakításával fenyegesse a Krím lakosságát és vállalatait.

Kevésbé barátságos gesztusként Peskov kijelentette, hogy főnöke szerint mivel a Krím már nem Ukrajna része, nincs jogi alapja annak a korábbi megállapodásnak, amely szerint az ottani kikötők használatáért cserébe Oroszország enged az szomszédjának szállított gáz árából. A kedvezmény már csak azért sem jár, mert az ukrán fél nem teljesíti gázártörlesztési kötelezettségeit.