Kivégezheti a kisebb, független orosz tévécsatornákat az az új törvény, amely 2015 elejétől betiltja a hirdetések sugárzását a műholdon, illetve kábelen keresztül terjesztett tévécsatornának - írja a Moscow Times. Az új szabályozás egy hét alatt vált törvényjavaslatból jogszabállyá - hiába kérték ismert televíziós vezetők, hogy bevezetése előtt folytassanak le konzultációkat a szakmai szervezetekkel, illetve hiába támadták a törvényjavaslatot a Dumában az ellenzéki pártok.

A tilalom nem érintené az úgynevezett szabadon elérhető - azaz nem terjesztési díjért továbbított - adókat. Ezek a nemzeti, a kötelező közszolgáltatást végző és az általánosan elérhető csatornák, amelyek műsorait főként a földi mikrohullámú átjátszórendszeren át sugározzák a nézőkhöz. Hogy, hogy nem ezek az adók megegyeznek az állami csatornákkal, az orosz tévépiac domináns szereplőivel.

"Egyenlő" esélyek

Az orosz televíziózást ismerő szakértők szerint az ország 270 kábeles, illetve műholdas adója közül 150 lehúzhatja a rolót reklámok nélkül, a többi pedig kénytelen lesz emelni a kábelcégektől kért - és az előfizetői díjban a nézőkre áthárított - terjesztési díját. Emellett arra is felhívják a figyelmet, hogy a világ országainak túlnyomó többségében nem ismertek az ilyen reklámtilalmak. A törvényjavaslat beterjesztője, Igor Zotov, a Orosz Nyugdíjasok és Igazság párt elnöke, egyben a Duma elnökhelyettese azonban másként gondolja.

Szerinte ezzel a változtatással lehet korrektté tenni a szabadon és az díjért terjesztett tévécsatornák közötti versenyt. Jelenleg ugyanis az előbbiek csak egy forrásból, a hirdetésekből tehetnek szert bevételre, míg az utóbbiak kettőből: a reklámokból és a terjesztési díjból is. Zotov - akinek pártja jelentéktelen szereplője a parlamentnek, így a törvényt Vlagyimir Putyin elnök pártja, az Egyesült Oroszország képviselőinek szavazatával fogadták el - nem sokat bíbelődött a számokkal.

A meccs állása 97:3

Ha figyelembe vette volna a statisztikát, akkor megtudhatta volna, hogy a díjért terjesztett csatornák a teljes orosz televíziós hirdetési bevételnek évente mindössze 2,6 százalékát szerzik meg, a maradék 97 százalék - 152,2 milliárd rubel (4,4 milliárd dollár) - most is a szabadon hozzáférhető versenytársaik zsebét dagasztja. Az ellenzéki hangvételűnek tartott Dozhd tévéadó vezetője a jogszabály elfogadása után azonnal kénytelen volt tudatni a nézőkkel, hogy emelni fogják az előfizetési díjat, mivel bevételeik 70 százalékát hirdetésekből szerzik.

A reklámtilalom ugyanakkor nem csupán az érintett kábeles és műholdas cégeket hozza nagyon nehéz helyzetbe, hanem a hirdetők jelentős részét is. Sok kisebb cég ugyanis nem engedheti meg magának a nagy tévéadók horribilis reklámköltségeinek kifizetését. Így szakértők szerint csapást mér az orosz kis- és középvállalatokra is, ami ellentmond a kkv-k segítését ígérő kormánypolitikának.